Lord koncert Budapest – Barba Negra Music Club – 2017.03.31

Előzmények

Végre eljött az idei negyedik LORD koncertünk. Szerencsésnek érzem magam hogy idén ezt a teljesítményt sikerült összehoznunk és sok sok időt eltöltenünk kedvenc zenekarunkkal. Ismételten az előzmények voltak számomra izgalmasak, mivel ma Moncsim nem tudott velem jönni, így már majdnem füstbe ment a közös koncertélmény.

Lányom eLord és Vivienlőször hallani sem akart róla hogy velem jöjjön, de a párom lánya és barátja igen, szóval így nemhogy felesleges lett volna egy jegy, hanem mindjárt vettem nekik még egyet. Aztán fordult a kocka és Vivien is úgy döntött, hogy mégis elkísér, szóval megint csak vettem egy újabb jegyet a Lord péntek esti Barba Negra koncertjére. Szinte az összes „gyereket” viszem… nagyon jó!

Már megérkezéskor a jegyszedő „a zászlós úr jöhet ide” megszólítással hívott magához. Jó volt látni érkezéskor hogy szinte mindenhol Lordosok álltak és ültek, baráti csoportok beszélgettek, a Lord Butik is már nyitva volt, de Moncsim nélkül a közelébe sem mertem menni, nehogy vegyek valamit nélküle. Jó volt találkozni Lordos ismerősökkel és újakat megismerni, köszönöm nektek!

Most nem kapunyitásra érkeztünk, így az első előzenekarról lemaradtunk, a másodikat meghallgattuk, kőkemény zúzós metál volt a javából a Vegas Maffia tálalásában. Máris hangot adok nagy hiányérzetemnek. Hiányzott nekem a Pair O’Dice (szabad fordításban paradicsom… haha..), már szinte megszoktam, hogy Ők játszanak a Lord előtt, és a videoklipjük többszöri itthoni bemutatása után Vivien is szerette volna látni Őket élőben… valahogy így mondta szomorúan a kocsiban: „Basszus apa, nem a paradicsom játszik?? Úgy megnéztem volna őket, helyes fiúk…”

Lord koncert - Barba Negra Music Club – Budapest 2017.03.31

A koncert

Az előzenekar után függönybehúzás volt mint a színházban (ilyet se láttam még, persze nem is voltam még a Barba Negra Klubban…) így csak a fekete lepel mögül hallatszottak ki néha Attila riffjei, Loui dupla lábdobja, vagy Frenki basszushangnyomás tesztje. Aztán széthúzódott a függöny, jött a 45-ös intro és elkezdődött a koncert…

Lord koncert - Barba Negra Music Club – Budapest 2017.03.31

Nagyszerű látni azt, hogy a közönség milyen extázisba esik, amikor elkezdődik a Lord és ez most még inkább lejött  nekem, hiszen a behúzott függöny előtt szinte meg sem szólalt senki. Jöttek sorban a régi és új számok, bár most inkább a régiek domináltak jobban. Misi és Attila folyamatosan járta be a színpadot, miközben Frenki, Márk és Loui igazi örömzenét toltak mögöttük. Annyira látszik a srácokon hogy mennyire élvezik a mai napig amit csinálnak, annyi mosoly van az arcukon amit máshol bizony nem sokat láthatunk.

Mivel ismét az első sorban álltunk nem láttam hányan voltunk, de valahogy azt éreztem hogy van különbség egy budapesti és egy vidéki koncert között. Szerintem vidék mindent visz! Olyan hangulatot nehéz nálam felül überelni amit Csornán műveltünk 450 emberrel. Az volt nekem eddig az idei IGAZI koncert! Ettől függetlenül óriási volt a hangulat, énekelte mindenki torka szakadtából a régi nótákat és tudásszomjjal átitatva tanuljuk az újakat! (de tényleg vannak már Lord45 dalszövegek valahol?)

Misinek gyönyörű hangja van, de ezt tudjuk, ezzel nem árultam el nagy titkot. Koncertek után lefekvéskor itthon mindig felteszem a Szemedben Csillagok korongot a régi Technics lemezjátszómra így alszom el hallgatva a 30 évvel ezelőtti dalokat és figyelem Misi hangját mennyit változott és mégis ugyanaz 🙂 Ismét átadhattam Misinek a kézzel rajzolt 45-ös Lord zászlónkat az Itthon vagy otthonnál. Drága kis Moncsim újabb csodálatos rózsákat készített a Virágdalhoz, de azt mondtam neki majd Ő adja át ha el tud jönni legközelebb. Ami pedig Május elseje a hajógyári sziget lesz…. bár ki tudja, lehet hirtelen programváltozás is lesz nálunk Áprilisban 🙂

lord koncert

Nagyon köszönöm fiúk hogy veletek lehettünk, hogy hallgathattuk csodálatos zenéteket, hogy ismét akkora energiabombát adtatok nekünk amit egy rekesz RedBull meg sem közelít, le is cserélhetik a logókat a Forma1-ben nyugodtam Lord-ra.. Köszönjük, hogy tiszta szívvel zenéltek nekünk!

A nap képe (nekem) Frenki:

Lord koncert - Barba Negra Music Club – Ferni - Apró Károly - basszusgitár

Képek a koncertről:

Az albumnak azt az alcímet is adhatnám, hogy Misi és a közönség… és Frenki arcai…