Magyarországon nekünk van a legjobb zenekarunk, és ezek Ti vagytok Lordok!
„Lord Sopron, rengeteg köszönettel…”
Előzmények
Amikor az Aréna koncert után megkaptuk a „Lord” belövésünket Moncsival és elhatároztuk, hogy még fogunk koncertekre járni, azt is leszögeztük, hogy csakis olyan helyekre fogunk elmenni, ami nincs messze és könnyen haza is tudunk jönni a gyerekek miatt. Na ez idáig tartott… Nem kellett sokáig könyiznem páromnak, hogy menjünk el Sopronba, ecseteltem a város és a Lővérek festői szépségét, Bodinak (12) beígértük, hogy cserébe kivisszük Ausztriába, Viviennek (19) meglobogtattam, hogy ott lehet a paradicsomok következő koncertjén, egyszóval mindenkinek csillogott a szeme a fondorlatos tervem hallatán…
A soproni koncertet már csak úgy vállaltuk, ha lent is alszunk a 2 gyerekkel, így hát szállás kereséssel kezdődött a történet. A keresgélés közben hamar arra az elhatározásra jutottunk, hogy ebből bizony két napos családi kiruccanás lesz, jó sok programmal. Erre azért volt szükség elsősorban, hogy a gyerekeink is izgalommal várják a hétvégi utazást, ne csak az elvakult Lordos szülőket kelljen elkísérni megint, pusztán gyermeki kötelességből:-) Viviennel már könnyebb volt, ráoltottam a Pair’O’Dice-re, vele nem volt gond, de Bodinak bizony nem lett volna elég inspiráció anyuékkal rock koncertre menni.
Harmadik nekifutásra úgy nézett ki, remek szálláshelyet találtunk Harkán. Fel is hívtam a tulajt, aki nagy odaadással kezdte ecsetelni az apartman kiosztását, „…nagy hálószoba, franciaággyal, a nappaliban két kényelmes ágy, a konyha mindennel felszerelve….”, mire a szavába vágtam, hogy „Kedves uram, minket ez mind nem is izgat. Igazából mi „csak” egy Lord koncertre megyünk szombaton… a földön is elalszunk ha kell…”. „Jajj, hát itt játszik a Lord???? Hol??? Mi van velük?? „ jött a válasz… így lett az 5 perces foglalásból 15 perces beszélgetés, mindent mesélnem kellett amit tudok róluk.. cserébe én is kaptam sztorikat Misiékről, hiszen ismeri Őket.
Pár nappal később nekivágtunk az útnak. A Harka Apartmanházba több mint 2 órányi utazás után érkeztünk, szinte végig szakadó esőben. Mikor kiszálltunk a kocsiból, a háziúr hátrakiabált a feleségének (Ő is egy roppant kedves és aranyos asszony), hogy „Anyukám, megjöttek a Lordosok!”. Nagy szeretettel vártak minket, újabb sztorizgatások kezdődtek az apartman átadása alatt, miközben mindkét kezünk tele volt csomagokkal és húztuk azokat felfelé a lépcsőn…
Bedobtuk a cuccainkat, aztán nyomás a Hoffer Hangszerboltba, volt még 15 percünk zárásig, ahol a jegyeink félre voltak téve. Mikor leparkoltam a téren, kérdi Bodi, hogy „Zoli, parkolójegyet nem kell venni?”, erre mondtam neki, maradjanak a kocsiban, ha jön a parkolóőr mondják már meg neki, hogy éppen azt csinálom, és Moncsival már szaladtunk is a bolt felé. Ahogy ránk nézett az eladó az üzletbe érkezve, azonnal mosoly ült az arcán, „csak nem Lord jegyért???”. De, de mondtam, én vagyok aki a héten telefonált Tárnokról, „Ááá igen, persze tudom már” válaszolta. Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, kb. 1 héttel a koncert előtt próbáltam jegyet venni, 200 km távolságból és náluk lyukadtam ki. Gyors telefon, email váltás és félre is rakták nekünk a jegyeinket, amit most átvettünk. Lepecsételt borítékban, felcímkézve kaptuk meg a három, várva vár koncertjegyet. Köszönjük nektek Hoffer Hangszerbolt, nagyon hálásak vagyunk!!!
Moncsimmal, a gyerekkorunkból jól megtanult indián szökdeléssel mentünk vissza a kocsihoz a gyerekeinkhez, akik már megint kissé furcsán néztek ránk, de már kezdik megszokni a változásokat rajtunk.
Ezután irány a bevásárlás, hiszen apartmanházba jöttünk, így se kaja, se pia nem jár – azaz mégis (?) – beugrottunk a helyi Spárba. A pénztárnál aztán egy kedves pénztáros lány (igen Te voltál Monalisa ha olvasod), még jobban mosolygott ránk mint más vevőkre. Nem nehéz észrevenni minket Lord pólóban, és a farmer felsőnkre varrt 30 centis Lord logóval a hátunkon, ami nekünk hétköznapi viseletnek számít már hónapok óta (Köszönjük nektek LORD BUTIK, hogy ennyi „hétköznapi ruhaneműt” is lehet nálatok venni….). Monalisa mosolyogva, boldogan mutatta a karszalagját, Ő is ott lesz a holnapi koncerten. Király!!! Fúúúú… de jó Lordosokkal találkozni, teljesen másképpen nézünk egymásra ismeretlenül is. Bizony… ez az az érzés amit minden embernek kívánok ebben a színetelen mai világban, és ezt az életérzést a Lordtól kaptuk! Ez sokkal, de sokkal több, minthogy „csak” elmegyünk egy koncertre, úgy érzi az ember hogy „Itthon van Otthon” bármerre is viszi a sorsa...(Köszönjük nektek, LORDOK!)
Vacsi után aztán, de tényleg már hulla fáradtan visszatértünk a szállásra és lekuporodtunk a TV elé, mire a háziúr beállított egy üveg, saját Soproni kékfrankossal és átadta nekünk… húúúú, ez milyen hely! Ajánlom mindenkinek a Harka Aparmanházat. Bodi persze nem kapott egy kortyot se, de mi boldogan kortyolgattuk a borocskánkat késő estig, miközben a másnapi koncertről beszélgettünk, mivel Moncsim egyre jobban izgult…. na vajon mijééé (?)
Másnap korán reggel a konyhában nekiálltunk a zenekaroknak szánt ajándékaink utolsó simításának. A Pair’O Dice (ahhh de nehéz ezt begépelni) számára egy vizuális eszközt. egy selyem paradicsompárt készített Moncsi, amelyből világosan látható és értelmezhető a zenekar nevének jelentése, azaz hogy angolul a Pair’O’Dice az magyarul pontosan Pár’A’Dicsom-ot jelent. Hiszen kis hazánkban nem mindenki érti a ficsúr angolszász nyelvjárást, és gondoltuk ezzel majd megkönnyítjük Szokodi Zoli sorsát a színpadon, amikor a banda nevét kell elmagyarázni…. A Lordnak… a szeretett Lordjainknak pedig Moncsim a virágdalhoz készítette el a második rózsáját, amiről külön cikket kell majd írjak, mert az itt túl hosszú lenne nektek, így azt kellett befejezni, felszalagozni. Szóval a Napi Lordoskodásunk már reggel kezdődött a konyhában…
Délelőtt következett egy családi kirándulás Gencsapátira az új rokonokhoz, közben megálltunk Szombathelyen a Virágfesztiválon, ahol mit nem ad isten, hogy ott álltam meg virágot venni Moncsimnak, ahol a virágárus pár szinte mindent tud a régi Lordról, így beszédbe elegyedtem velük.
Egy két sztorit meséltek is azonnal. „Na jó… ezt már nem hiszem el…” mondta lányom, hogy én mindenhol Lordosokkal találkozok. De tényleg…., pont ott állunk meg vásárolni… ez sem volt véletlen. Körbehordoztuk magunkat a Lord Logókkal a hátunkon jópárszáz ember között és mentünk tovább, most már tényleg a családhoz.
Felmentünk kirándulni az Írott kőhöz, az ország második legmagasabb pontjára, kiegészülve a harmadik gyerekkel (Polli) és párjával (Attila Cimbi) és aranyos anyukájával (Marika).
Magunkon kívül természetesen vittük a Lord45 zászlónkat is, azon nemesi célból hogy kifüggesszük méltó helyére a csúcsra, ahova a Lord zenekar is való! Néztek és mosolyogtak a turisták miket művelünk a toronyban… na azt még majdnem kihagytam, hogy Ausztrián keresztül vitt az utunk (GPS-Csilla) Kőszeg felé, ezért a piciny harkai határon is kellett egy zászlófeszítés, hogy a Burgenlandi testvérek messziről lássák, hogy a Lord bizony még mindig itt van 45 év elteltével is! Bodi meg is kérdezte tőlünk, hogy teljesen meghülyültünk-e (szerintem már Ő aggódik a szülei állapotáért), de persze Ő is élvezte a röpke 10 perces megállót.
Sajnos ennek a kirándulásnak meg is lett az ára, pont akkor értünk vissza a GYIK-ba amikor futás közben csak annyit hallottunk Szokodi Zoli hangján, hogy „Sziasztok…, találkozunk legközelebb a….”. Basszus…
Óóóó, csessze meg, elkéstünk… Vivikém teljesen összeomlott, hiszen Ő csak ezért jött velünk, meg hát hoztuk az ajándékot amit fel akartunk dobni a színpadra nekik…
Mikor már bent voltunk, nyugtatgattam lányomat, hogy biztos láthatja azért a fiúkat (hiszen a lemezt otthon hallgatja és a videoklipjüket is megnézte jó néhányszor). Sikerült! El is csíptük Szokodi Zolit (ének) akinek Vivi átadta az ajándékot egy közös fotóval. Dáviddal (gitár) is beszéltem és Istvánnal is (dobok), nagyon tündéri fiatal rockarcok, beszéltek az új számokról, az új lemezről, a tervezendő videoklipről, amit még nem tudnak hol forgassák. Mondtam Dávidnak, hogy jöjjenek Moncsiékhoz Vértesboglárra ha nem találnak helyszínt, a tyúkudvarban nyomunk egy jó kis „parasztrokkot”… jót mosolyogtunk… tiszta apja ez a gyerek… állandóan mosolyog!
Sétálgattunk, találkoztunk a szintén frissen Lordos ismerőseinkkel, és leültünk kint amíg a Moby Dick nyomta, de a vége felé már be kellett mennünk, hogy jó helye legyen a lányoknak az első sorban. Közben Vivien, nagy bánatában előkerítette a soproni barátait, és lelépett velük az éjszakába, amitől mint apa rögtön ideges lettem, de hát mégis csak 19 éves, menjen ha szeretne.
Aztán Bodi kapta az újabb „életre való nevelést” meglátta a Moby Dick alatt a pogózó rokkereket , azt hitte tömegverekedés van 🙂 Sajnos kapott is egy tockost a fejére (nem direkt persze), Moncsimat is megtaposták kicsit tánc közben… azért azt érzitek remélem, hogy milyen áldozatokkal jár Lordosnak lenni, és már a Moby Dicken elfoglalni az első sort, állva az ütéseket és rúgásokat…., csak azért hogy a Lord alatt ott lehess az első sorban!!! Nem is sokan vállalták ezt be, csak páran… kőkemény zúzás volt ott a Moby végén!! Kiráááály!
Vége lett a Moby Dicknek (én szeretem Őket, sokat hallgattam 20 évesen…) jött egy kis szünet, Moncsim egyre jobban izgult, szinte remegett a keze miközben szorongatta az addig selyempapírba csomagolt rózsáját (még ott a helyszínem sem láthatta senki kibontva!).
Kijöttek a Lordjaink a beállásra, próbáltuk türtőztetni magunkat, hogy tudjanak dolgozni és koncentrálni a keverőpultra, de persze Misivel már a beállás alatt együtt énekeljük a „Ha egyszer eljövök, majd mi marad utánam”-ot… szegény… azért remélem hallotta magát a színpadon 🙂 Nagyon izgultunk már, hogy elkezdjék!
A koncert
Éééééééssssss…. megkezdődött a LORD! Megkezdődött a buli! Óriási hangulat lett azonnal 1 másodperc alatt, teli torokból énekeltük az első dalt. Szépen jöttek a nóták, vegyesen a régi és az új Lord45 számok. Mi egyre jobban izzadtunk és fáradtunk, nem úgy mint Ők ott fenn a színpadon.
Frenki nagyon állat jól tolta a basszust (itt írhatnám, hogy kib…ott jól, meg q…va jól, de ez egy kultúrblog, itt ilyen szavakat nem használunk), aztán egyszer csak függőlegesbe vágta a bőgőt és tolt olyat rajta, hogy leesett az állunk (Klári képei között van egy kép erről is).
Loui pergője úgy szólt hogy a Napóleon katonái vidáman meneteltek volna a halába a csatatéren! Gyerekek….
Márk úgy játssza a Vándort, mintha 45 éve itt lenne a zenekarban, gyönyörű ahogy a dallamok leszállnak hozzánk az ujjaiból indulva és a fülünkbe érnek, majd becsapódnak az agyunkba. Márkosz…. csodálatosan játszol, úristen…. imádunk!
Attilával az a baj hogy nem tud jobb lenni Önmagánál… hogyan is lehetne, nincs még egy ilyen gitáros, akitől ezt kapod egy koncerten. Amikor azt veszem észre magamon, hogy az első sorban csukott szemmel hallgatom a Napvilágot, később mint egy idióta 20 éves headbangelek a Tépett Álmokra, non plusz ultra… és akkor még semmit se mondtam, de szavakat nem is találok, csak azt mondanátok, ugyan már elcsépelt szavak és gondolatok…de nem!
Misiről is mi újat lehetne még írni a sokadik koncertbeszámolóm után, csodálatos hangjával simogatja a lelkünket, belemarkol a szívünkbe és szeretetteljesen teker rajta még egyet, mosolyt varázsol arcunkra mosolyával. Ilyen banda sosem volt nálunk és nem is lesz!!! Ezt én el is mondom, és el is fogom mondani mindenkinek akivel beszélek.
Aki másfél óra boldogságra vágyik jöjjön Lord koncertre. De miért ilyen hülyék az emberek és miért nem jönnek még százával, ezrével??? Na én ennek csak örülök, hiszen addig van helyünk az első sorban 🙂 Nem, nem…. EMBEREK… gyertek!!!!
A Virágdalig Moncsim úgy izgult, majd kiugrott a szíve, de aztán átadhatta a nemzeti színű szirmos, kézzel készült, szalagokkal díszített, dróttal körbetekert 75 cm-as selyemrózsát Misinek, és akkor, de csak akkor végre megnyugodott. A Rózsával lelkének egy kis darabkája is Misihez és a Lord zenekarhoz került… micsoda boldogság ez neki. Fúúúúúú… de jó hogy itt vagyunk!
Sajnos eljött a vége, de azért megkaptuk az arcunkba még a két nekünk járó ráadás dalt, ami nélkül le se mehettek volna Lordjaink a színpadról. Köszönjük, Márk, Frenki, Loui, Attila, Misi!!!!
Már csak levezetésként írom, hogy hazafelé menet megálltunk az Eszterházi kastélynál Fertődön, ahol a fő program szintén a Lord zászló körbehurcolása volt persze, néztek is minket az Osztrák és hazai túristák, hogy mi a fenét művelünk az angolkertben…. Ezúton üzenem a kertészeknek, nyugodjanak meg semmi kárt nem tettünk, egy fűszál sem görbült meg 🙂
Találkozunk 2 nap múlva a Hajógyári szigeten a Majálison!
