Napi Lordom: Kozma Gábor – LordDolgok – Lord Rock-sztori II

Kozma Gábor: LorDolgok - Lord rock sztori II kiadvány 1987A Vas Megyei Pedagógiai Intézetben, 1987-ben megjelent Kozma Gábor – LordDolgok – Lord rock-sztori II füzetecske inkább mondható Balogh József dalszöveg gyűjteményének, hiszen a „kis könyv” nagy részét ez foglalja el. Örülök hogy eljutott hozzám ez a Lord életútját kísérő kiadvány,élvezet volt elolvasni, hiszen mi másról mint kedvenc zenekaromról a Lordról szól, és nemkülönben gyermekkorom éveit idézi fel ismét bennem.

A rövid bevezető után kapunk egy európai-magyar zenei körképet. Ízelítőt a nagy bandák tündökléséből és bukásából is, ki miért maradt fenn, vagy tűnt el a zenei világból.

A második fejezet a szombathelyi zenei életről szól, ebből megtudhatjuk, hogy Szombathelyen milyen nagynevű külföldi zenekarok léptek fel abban az időben.

A harmadik fejezetben a magyar rockzenei váltásról kapunk körképet, megjelennek a punk, az alternatív zenekarok Magyarországon is. Nagyon izgalmasan fogalmazza meg az akkori zenei irányzatokat és ezek létét a rockzene mellett Kozma Gábor. Legnagyobb kedvencem mindezek közül a „malac-rock”-nak keresztelt lakodalmas zene.Hej… ez nagyon jó!

Az utána következő fejezetekben már magával a Lord zenekarral történteket olvashatjuk a Lord rock-sztori óta eltelt 2 évben.

Ezután röviden bemutatkozik Balogh József költő, elmeséli nekünk hogyan születnek a Lord dalszövegek. Majd következnek az eredeti dalszövegek egy-egy rövid megjegyzéssel tarkítva: Sorrendben a következők: Arcod tenyeredbe, A zenekar önéletrajzából, Széllel szemben, Napvilág, Fordul a föld, Dal a békéért, Addig jár a korsó a kútra, Zaklatott fények, Száz év, Kisfiú, Mesedal, A róka és a holló, Csakis a lényeg (Tépett álom), Akarom Őt, Szólj rám, Kényes éjszakák, Élj, érezzél engem, Csörög a vekker, Nem érnek énrám, Bújócska, Virágdal, Csenddel üzenek, Sűrű csend az éjjel, Össze is dőlhet a világ, Szemedben csillagok (3 változatban is), Karácsonyéj.

A kiadvány végén találunk egy meghívót a Pápai szakmunkás intézet ballagására, megnézhetünk egy korabeli képeslapot amit a költő kapott a Lord zenekar NDK turnéjáról, és végül megismerhetjük a Schlossgasthof Kastélyfogadót 🙂

Igazi korhű kiadvány amit írógéppel írtak és így is került nyomtatásra. Érdekesség, hogy Balogh József írógépén nem voltak hosszú ékezetes betűk, így ezeket kézzel javította ki. Mindez nem kéziratban, Hanem kiadva…Ereklye!

Felelős kiadó: O.Sz.K. Vas megyei Kirendeltsége (Szombathely) – Bartók László kirendeltségvezető
Készült: Vas Megyei Pedagógiai Intézet Szombathely
Kiadás éve: 1987
Megjelent: (?) példányban 6 (A/5) ív terjedelemben
Méret: 38 oldal, tűzött

Tartalom:

I. rész – Kozma Gábor – Az élő rock (Lord Rock Sztori II.)

  • Pop-rokonok vendégjárása
  • Nazareth döngetés a sportházban
  • Alternatívok, alternatívák
  • A Lord térhódítása
  • Lordék Rod Stewart-tal
  • Koncert a KEK-en és Bécsben
  • Élvonalban

II. rész – Balogh József dalszövegei

  • Elő!-Szó (helyett)
  • Dalszövegek
  • Arcod tenyeredbe
  • A zenekar önéletrajzából
  • Széllel szemben
  • Napvilág
  • Fordul a föld
  • Dal a békéért
  • Addig jár a korsó a kútra
  • Zaklatott fények
  • Száz év
  • Kisfiú
  • Mesedal
  • A róka és a holló
  • Csakis a lényeg (Tépett álom)
  • Akarom Őt
  • Szólj rám
  • Kényes éjszakák
  • Élj, érezzél engem,
  • Csörög a vekker
  • Nem érnek énrám
  • Bújócska
  • Virágdal
  • Csenddel üzenek
  • Sűrű csend az éjjel
  • Össze is dőlhet a világ
  • Szemedben csillagok (3 változatban is)
  • Karácsonyéj.

Kozma Gábor: LorDolgok - Lord rock sztori II