Haditechnika Fiataloknak I. 1972-1980 – 34 kötet

Zrínyi kiadó: Haditechnika Fiataloknak I. 1972-1980 – 34 kötet

Gyermekkorom egyik meghatározó olvasmánya volt a Zrínyi Katonai Kiadó Haditechnika Fiataloknak sorozat. Sajnos nem sokat olvashatunk erről a kiadványról pedig megérdemelne több szót.

8 éves voltam mikor megláttam és anyukámmal megvetettem a “nekem” első kiadványt a “A rádiólokátor a háború szeme” füzetet ami rögtön elvarázsolt és később mindegyiket meg kellett szereznem.

Se nem füzet, se nem könyv a Haditechnika Fiataloknak, bár inkább könyv remek színes illusztrációkkal és könnyen érthető magyarázó szöveggel, A5-nél valamivel nagyobb oldalon. A 64 oldalas kiadvány 5 Ft-tól, 6 Forint 50 fillér közötti áron volt megvásárolható az újságárusoknál. Az időszakos megjelenése is hagyott némi kívánnivalót, hiszen se heti, se havi kiadványnak nem számított, ráadásul az is változott melyik évben hányat jelentettek meg.

Minden bizonnyal sok velem egykorú gyerek kedvenc olvasmányai közé tartozott, és akik elvesztették, vagy eladták, azok a mostani ’50-esek gyűjtik újra be a teljes sorozatot mint én is. Emlékszem még a Petőfi Csarnok (Pecsa) a bolhapiacán szabadultam meg egykoron tőlük, hiszen kellett a pénz a frissen érkezett gyermekeimre, most viszont itt az ideje hogy visszaállítsam a gyűjteményemet.

Régen kizárólag az antikváriumokban, most viszont már az interneten keresztül is sok helyen hozzáférhetőek ezek a füzetek/könyvecskék 300-5000 Ft/db áron, ki hol találja meg.

Most pedig következzen évek szerint összerendezve ez a 34 kötetből álló sorozat:

1972 – A helikopter – Szentesi György
1972 – Száguldó erődök- Lőrincz István
1972 – Atom fegyverek- Erdős József

1973 – A hangrobbanástól a hőhatárig – Szentesi György
1973 – Az íjtól a géppuskáig – Nagy István
1973 – Páncélosok és páncéltörők – Kováts Zoltán

1974 – Tüzes ágyúgolyóbistól az atomgránátig – Szabó József
1974 – Kis rakéták, óriásrakéták – Szentesi György
1974 – Páncélban a gyalogság – Poór István
1974 – A felderítő úszó gépkocsi modellje – Kő Tamás
1974 – Működő harckocsimodellek építése – Szabó Sándor

1975 – Jelzések az éterben – Király György
1975 – Nincs akadály – Mazán Pál
1975 – Tüzes nyilak az égbolton – Király Ernő, Klenovszky László
1975 – A hídrakó gépkocsi modellje – Kő Tamás

1976 – Gázveszély, sugárveszély – Erdős József
1976 – A rádiólokátor a háború szeme – Pálffy István
1976 – MI-8 helikopter – Kő Tamás
1976 – Repülés repülőtér nélkül – Szentesi György
1976 – Lézerek a haditechnikában – Farkas Róbert, Bulyáki László

1977 – Háború a kozmoszban – Nagy István György
1977 – Hogyan lehetek pilóta – Simó Willy
1977 – Harc minden hullámhosszon – Tatár Csaba
1977 – Térképpel a kezünkben – Gábor Imre

1978 – 40 szovjet repülőgép – Varsányi Ernő
1978 – A légpárnás jármű modellje – Petrik Ottó
1978 – Tüzérségi rakéták – Szentesi György
1978 – Tengereken hajók, hajókon repülőgépek – Nagyváradi Sándor
1978 – A harcban éjszaka is látni kell – Kováts Zoltán

1979 – Szovjet űrhajózás – Nagy István György, Szentesi György
1979 – Tájékozódás a vízen a levegőben és a kozmoszban – Pálffy István
1979 – Harc a tengereken és a tenger alatt – Lévay Gábor

1980 – Ég és föld között – Árvai Zoltán
1980 – Űrrepülés a kozmosz országútjain – Szabó József

Volt pár rendhagyó kiadvány köztük amik kifejezetten a modell építéssel foglalkoztak. Ezek után már a Haditechnika Fiataloknak II. sorozata került kiadása, hamarosan erről is olvashattok.

A Haditechnika Fiataloknak II sorozatáról itt olvashattok.

Jó ezeket így együtt látni nem? Remélem sikerült örömet szereznem a kiadvány szerelmeseinek ezzel a rövid blogbejegyzéssel. Üdv mindenkinek!

A sorozat kötetei:

Betekintés a kötetekbe: