Végre itt az Április, a második Red Baron túra a Red Baron Törökbálint túraklub szervezésében. Mivel nem félek kimondani, a törökbálinti Red Baron szinte a második otthonunk Moncsival, már nagyon vártuk ezt a közös motorozást. Persze ez nem az első túra volt idén, de sajnos előző hónapban meglehetősen göthös voltam, így nem kockáztattam meg a nyomorult influenza szövődményeivel – tüdőgyulladás, arcüreggyulladás és diagnosztizált barátai – való motorozást.
Reggel hát útnak eredtünk párommal egy Honda VT 750 és egy Yamaha Majesty 400 nyergében, és megérkeztünk a gyülekezési pontra a Red Baron Törökbálinti bázisára, ahol már jó néhányan ott voltak, illedelmesen köszöntöttük túratársainkat. A helyzet egyre vidámabb lett mikor egyre csak érkeztek és érkeztek az újabb vasak. Én 26-ig számoltam a motorokat, de a pontos számot csakis Viktória a túravezetőnk tudná megmondani, lehet alábecsültem a létszámot. Sokan voltan párosan is, szóval a létszám is bőven 30 felett volt, ami nagy örömmel töltött el bennünket. A vezetőségnek is azonnal döntést kellett hoznia, hogy ide bizony kell még egy motor a biztosításhoz, amire nagy szükség is volt. Úgy volt hogy felkérünk egy Verhovinás helyi lakost erre a célra, de hamar rádöbbentünk hogy a biztosításhoz egy kicsit gyorsabb (nem feltétlenül szebb) motorra és motorosra van szükség, ezért aztán Viktória párja Janó kísért minket egy limitált szériás Yamaha R6-al (néhány képre véletlenül fel is került az albumba…)
Fél 10-kor elindultunk Törökbálintról, Biatorbágyon, Bicskén át, Felcsútot érintve az első pihenő helyig az Óceánrepülők emlékhelyig. Az első sikeres magyar óceánrepülés 75. évfordulója alkalmából 2006-ban, a Magyar Óceánrepülők Emlékbizottsága emlékművet állított a leszállás helyszínén, Bicske határában.Endresz György pilóta és Magyar Sándor navigátor három világrekordot ért el.Ennek a nagyszerű sportteljesítménynek állít emléket a különleges alakú fekete gránittömb.Mellette mindkét oldalon egy-egy kilométerkő jelzi a megtett kilométereket: Harbour Grace 0 km – 5182 km Bicske. Az emlékmű a Csákvár felé vezető út mentén, Bicskétől 6 km-re található.Itt kissé hosszabbra sikeredett a megállónk mert lett egy lassú defektünk, amit azonnal orvosolni kellett a közeli benzinkúton. Miután ez a probléma megoldódott indultunk tovább Székesfehérvár irányába, Csákváron és Lovasberényen át. Itt még út közben volt némi izgalom egy motor leállásával, de a csapat úgy csinálta ahogyan kell. Hátul maradtak a segítők, mi pedig egy gyors megállás után biztonságos parkolóhelyre mentünk leállni és bevárni a lemaradókat. Ez a probléma is megoldódott hamar és mentünk is tovább.
Nagyon szépen haladtunk a szabályos fűrészfog alakzatban, tartottuk a 80 km/h-s sebességet, ami ilyen létszám mellett nagyon fontos volt az együtt maradás érdekében. Volt több valóban kezdő motoros is a csapatban, ők mentek Viktória mögött közvetlenül, így számukra is biztonságos és felhőtlen volt a motorozás.
Itt kell még egyszer – már írtam valahol – megemlítenem, hogy habár sokatok számára furcsának tűnik a 80 km/h órás menet sebesség, de ez nem csak hogy biztonságos, arra is tökéletes hogy aznap önuralmat gyakoroljon az is aki egyébként a 100-as úton gyorsabban hajtana (mint én). Lehet gyorsabban menni, de mi nem sietünk sehova, Viktória nagyon jól menedzseli az időt, és ezzel tényleg segítünk a kezdőknek a magabiztosság és a rutin elsajátításában, ami nekik (is) nagyon nagyon fontos.
Megérkeztünk első igazi állomáshelyünkre a Bory várhoz. A várat Bory Jenő (1879-1959) szobrászművész és építészmérnök, a Képzőművészeti Főiskola és a Műszaki Egyetem szobrász tanára építette, saját tervei és fantáziája alapján, gyakran két keze munkájával 40 nyáron keresztül.
Emléket emelt művészi álmainak, a munkának és a hitvesi szeretetnek. Itt a csapat a motorokról leszállva kettévált, volt aki a várat nézte meg belülről, és volt aki egy kávézó étteremben múlatta az időt.
A kávézók szerintem jobban jártak, mivel szinte több kaland ért minket az étteremben mint az úton. Hogy mik voltak azok, legyen a mi titkunk akik ott voltunk, annyit azonban elárulhatok, hogy a májgombóc levessel kezdődött minden….
A Bory vártól tovább gurultunk (szó szerint mivel nem volt messze) az Aranybulla emlékhelyig. Itt dombot másztunk és tisztelettel adóztunk Ősi emlékeinknek eme szent helyen ahol egykoron az Aranybulla.
Az első Aranybulla emlékművet, ami egy obeliszk volt, 1922-ben emelték a mai helyén, ahol a hagyomány szerint II. András hétszáz évvel korábban kihirdette az első magyar alkotmányt. Közös csapatfotózás és indulás tovább.
A következő és egyben utolsó megállóhely a Velence tavi korzó volt, ahonnan Moncsimmal mi már hazaindultunk a gyerekekhez, de a csapat még eltöltött egy kis időt a csodálatos tavasz-nyári napfényben fürdőzve és jókat falatozva. Így sajnos mi erről lemaradtunk, valamint a közös visszaérkezésről is a törökbálinti Red Baronba.
Zárszóként el kell mondjam hogy úgy éreztük mindketten Moncsival, hogy az eddig legjobb Red Baron Túraklubos túrán vettünk részt. Nagyon jó volt a hangulat, sok új emberrel ismerkedtünk meg és jókat dumáltunk, remek volt az útvonal, igazi kalandok kísértek utunkon amiből sokat tanultunk. Mind az útvonal, mind a helyszínek kiválasztása egyértelműen Viktóriát dicséri, nem különben a helytállását hogy ennyi motorost biztonságosan végigvezetett az egész napot felölelő túrán. Janónak is kijár a köszönet és dicséret a sok sok körforgalmas útkereszteződéses biztosításért és a profi terelgetésért. Ez a túra még igazi nagycsaládos megmozdulás volt a tavalyiakhoz képest, remélem sokan érzik úgy rajtunk kívül is hogy jó ide tartozni.
Találkozunk egy hónap múlva! Sbs és Moncsi
