És tessék! – Pair O’ Dice klipforgatás – 2017.10.08.

pairodice-kilpforgatas-2017-10-sopron-01

Mivel a videoklip még egyenlőre nem publikus, ezért én is csak sejtelmes dolgokat fogok írni, hogy fokozzam az izgalmakat. A helyszín persze ismert volt: Sopron Növényi Sportakadémia Pozsonyi út 60., az időpont: Október 8. este 6 óra. A képek is sejtelmesek lesznek, pontosan azért, hogy ne áruljak el többet csak azért se….

Bevett szokásunkhoz híven, sikerült Viviennel elsőnek érkeznünk, hiába a 210 km-es távolság, így máris segédkezhettünk a fiúknak a bepakolásnál, szóval a nekem egykori „Roadok” Roadjai lehettünk pár percig 🙂

pairodice-kilpforgatas-2017-10-sopron-02

A helyszín királyságos volt, a kezdésig elfoglaltuk magunkat a bokszzsákok és a rosszemberbábuk püfölésével, már ameddig láttunk mert a stáb hamar belekezdett a „ködösítésbe”.

pairodice-kilpforgatas-2017-10-sopron-10

Mindeközben bandáztunk, hiszen Gáborék és Tamaráék is ott voltak gyerekekkel együtt, szóval a klipből egy üzenet biztos le fog jönni: a rockzene a gyereknevelés része kell legyen… hmmm talán még Magyarország Kormánya is támogathatná ezt a „Jövő nemzedék fejlődése”-ért tett erőfeszítésünket 🙂

pairodice-kilpforgatas-2017-10-sopron-13

Miután megfelelő számban összegyűltünk a forgatáshoz, bele is csaptunk a lecsóba. A „nemmondommegmelyik” szám klipjét forgattuk. Remekül szórakoztunk közben és beleadtunk apait anyait, mindenki vérmérséklete szerint (mert ugye azé nem vagyunk egyformán őrültek). Elárulom, hogy van ennek a klipnek egy története is, amit szintén nem tudtunk, (ha tudnám se mondanám meg ezt se nem…) de az világosan látszott, hogy nem csak rajongók vannak, hanem hús-vér szereplők is.

pairodice-kilpforgatas-2017-10-sopron-21

Széttomboltuk magunkat az „azértsemmondommeg” melyik számra, miközben a srácok tépték a húrokat. Azt hogy élőben tolták, vagy playback háttérrel forgattunk….. na azt sem árulom el annak aki nem volt ott. Haha… genya vagyok nem? Izgalmas egy ilyen forgatás, az embernek elképzelése sincs mi jár a rendező fejében és mi lesz a végeredmény.

Egyet tudtunk, azt hogy jól éreztük magunkat és hogy családias, baráti hangulatban eltöltöttünk a fiúkkal ismét pár órát. Várjuk a klipet, amit hamarosan láthattok Ti is. Meg Mi is… meg mindenki!

Galéria