Különleges toplistát készítettünk a legnagyobb Lord Facebook Rajongói csoportban.
Különleges, hiszen egy Lord életmű szavazásról volt szó, azaz a minden lemezről kellett választani 3 kedvenc számot, úgy hogy lemezenként 1-1 dalt már előre kiválasztottam (ki más, hát én…illetve a kifutok a világból lemezről kettő volt…de ezt most bonyolult lenne pontosan elmagyarázni miért is indult így a szavazás) A szavazás elég nagy volumenű volt, hetekig tartott.
Az eredmény mindenképpen egyedi lett. Voltak itt olyan befolyásoló tényezők, hogy mely lemezeket hányan ismerik, mely szavazásoknál mekkora volt a hajlandóság. Ezért könnyen előfordulhatott, hogy egy-egy szám azért kapott kevesebb pontot, mert azon a szavazáson kevesebben vettek részt. Arról nem is beszélve hogy világosan kitűnik az is, hogy csökkentek a szavazók, ahogy haladtunk az időben előre a kiadott lemezekkel. De ez egy ilyen szavazás, ettől volt egyedi 🙂
Véget is ért a szavazás bevezető időszaka, így kialakult a Lord Rajongói Facebook csoport TOP 10 + 50 slágerlistája. Jó hír viszont hogy a szavazás nincs lezárva és nem is lesz, szavazni továbbra is bármikor lehet: napi-lordom-lord-rajongoi-slagerlista !
Lord Rajongói Slágerlista – 2017 Június
- Vándor
- Ragadozók
- Rossz fiúk
- Az utca kövén
- Olcsó és ügyes
- Nincs Bocsánat
- Szállj szabadon,
- Kifutok a világból
- Engem ne várjatok
- Hargita
| Cím | szavazatok | |
| 11 | Virágdal a XXI. századból | 125 |
| 12 | Egyedül | 123 |
| 13 | Itthon, Vagy Otthon | 120 |
| 14 | Kisfiú | 112 |
| 15 | Szemedben a csillagok | 95 |
| 16 | Csenddel Üzenek | 87 |
| 17 | Tombolhat a szél | 83 |
| 18 | Érzés | 77 |
| 19 | Örökké | 69 |
| 20 | Szabadon | 65 |
| 21 | Új Nemzedék | 63 |
| 22 | Szóljon A Rock! | 58 |
| 23 | Ha Tudnám… | 58 |
| 24 | Hiányzol | 57 |
| 25 | Anyám | 56 |
| 26 | Neked soha nem elég! | 56 |
| 27 | Nekem Elég! | 53 |
| 28 | Az út szélén mindig égnek a gyertyák | 52 |
| 29 | Titkom Te Légy | 50 |
| 30 | Ha Tudnám | 47 |
| 31 | Megváltás Nélkül | 46 |
| 32 | Tépett álmok | 44 |
| 33 | Napvilág | 41 |
| 34 | Nap, Nap Után | 40 |
| 35 | Tedd amit érzel | 39 |
| 36 | Hívnak a fények | 38 |
| 37 | Könyörgés | 36 |
| 38 | Nem Elég! | 35 |
| 39 | Fázom a szélben | 33 |
| 40 | Hazám | 33 |
| 41 | Nekem Nem Kell Más | 30 |
| 42 | Ne legyen sírás | 30 |
| 43 | Nem Kell | 29 |
| 44 | Veled utazom | 27 |
| 45 | Lázadó Lelkiismeret | 26 |
| 46 | Nekem nem kell más | 24 |
| 47 | Ki Mondja Meg? | 22 |
| 48 | Ne hazudj szépet | 20 |
| 49 | Csörög a vekker | 20 |
| 50 | Menedék | 18 |
A szavazásról szóló oldalról napi-lordom-lord-rajongoi-slagerlista bármikor elérhetők a Facebook bejegyzések, ahol leadhatod a szavazatod, időnként frissíteni fogom a listát!
