Napi Lordom: Lord daloskönyv Moncsimnak

Lord dalszövegek egyben 2016-igAz úgy kezdődött, hogy a 2017 márciusi Lord Aréna koncert után elhatároztuk, hogy még jobban szeretnénk megismerni a  dalszövegeket. Igazság szerint ez inkább rám vonatkozik, mivel Moncsi sokat ismer régóta. A dalszöveg vadászatnak számtalan módja van, kezdve a Lord zenekar oldalától a zeneszoveg.hu-ig, és ezen kívül néhány régi rajongói oldalt is találtam ahol fent van egy-két régi Lord dalszöveg.

Ki is nyomtattam párat, de akkorra már hatalmas hiányérzetem támadt, és egy meglepetés is körvonalazódott a fejemben amit Moncsimnak szántam. Készítek neki egy Lord daloskönyvet!

Szóval összerendezgettem a dalok szövegeit egy szövegszerkesztőben és kinyomtattam. Uhhh.. 64 oldalasra sikeredett az alkotásom, ráadásul nagy is volt (A4), bakker nem is férne el egy női táskában, sem egy férfi farzsebben. Mert akkorra már tudtam, hogy szeretném én is magammal hordani, hogy üresjáratokban dúdolgathassam kedvenc nótáimat (gyerekre várva, dugóban állva, dokinál a váróban, stb.).

Addig szerkesztgettem amíg egy pofás kis füzetecske lett belőle mindösszesen 13 lapon. (2 oldalas nyomtatással, fektetve, laponként 2 oldallal….) Ehhez persze át kellett rendezzem az egészet, és meg kellett növelnem a betűméreteket is, hogy fele akkorában nyomtatva is olvasható legyen egy magamfajta szemüvegesnek is. A kezdeti pár órás munka ezáltal hosszú napokra terebélyesedett, de megérte a fáradozást. Végül elneveztem Lord daloskönyvnek, hiszen nagyon sok dal szövege benne van. A Szemedben Csillagok, a Ragadozók, a Lord3, Az utca kövén, a Lord 2002, a Kifutok a világból, az Örökké, és további 10 dal a Live 1-2 egyedi dalai és más régi dalok elsősorban amik a Lord koncerteken is elhangzanak. Most már mindig velünk van 🙂

Ha szeretnéd elolvasni a daloskönyvet írj nekem!

Lord Daloskönyv - Lord dalszövegek

Én már mindenhol ezt olvasgatom:

lord daloskonyv sbs.hu

A munkába menet a dugóban állva…

lord daloskonyv sbs.hu

A dokinál is mindig sokat kell várni….