Lord koncert – Bókay-kert majális – 2018.05.11.

Nagyon vártuk már a Lord majálist, “régen” járt erre a banda. Végre itt a tavasz, ez volt nekünk az első szabadtéri buli ebben az évben. Sajnos a tavalyi jól sikerült Hajógyári szigeti majális idén már nem működött, kár hogy a politika ilyen szinten érezhető a hétköznapi emberek életében is.
A helyszín most a Bókay-kert volt, ahol még sosem jártunk, pedig sokszor hajtok el mellette. Ez a park eléggé a külvárosban van egy lakótelep szomszédságában, többeknek okozott némi nehézséget az idejutás tömegközlekedéssel. Amikor megérkeztünk a koncert kezdete előtt egy órával, igazi majális hangulatot láthattunk, körhintával, dodzsemmel, céllövöldével, vattacukorral,  sörrel és sok-sok emberrel. Aztán késő este felé, ahogy sötétedett a családosok lassan indultak hazafelé, a rockerek, meg kezdtek már beállni az elfogyasztott sörök függvényében. Láttunk itt punkokat, és B-közép Fradi szurkolói csoportot is félmeztelenül…. szóval ez olyan pesties arculatot mutatott.

lord-koncert-bokaykert-2018-24

A színpad érdekesen mutatott a hatalmas virágágyás tetején (vagy virágokkal körbeültetve, ahogy tetszik), mindenesetre csak néztünk, és számolgatni sem kellett hogy elérjük-e majd Misit a színpadon. Hát tuti nem…. A színpad előtt mint egy kertmozi voltak kialakítva az ülőhelyek, ami felett napellenzők voltak kialakítva egybefüggően, majdnem mint egy nyitott sátor. Viccesen próbálgattuk ki a székeket a koncert előtt, hogy fogjuk végignézni majd a bulit ülve, de persze csak poénból.

lord-koncert-bokaykert-2018-20

Ezért aztán félreálltunk egészen a jobb oldalra, ahol a butik sátra is fel volt állítva, már csak azért is hogy a majd 4 méter magas zászlóinkat használni tudjuk. Amúgy a népek nagyobb fele is ebből a szögből nézhette a koncertet, mivel maga a rét ebben az irányban volt, Márkot szinte nem is láttuk a koncert alatt a hangfalak miatt…. Zenészeink még a buli előtt lejöttek a rajongókhoz a dombról, itt volt Misi, Loui és Márk is.

Közben gyűlt a banda, Tamiékkal (Sopron), Franciska (Velence) Feriék (Esztergom), Brigi (Érd) de persze sokan hiányoztatok “vadak” csapatából, remélem hamarosan találkozunk idén is mindenkivel újra. De jókat dumáltunk a koncert előtt Lordosokkal akik szerte az országból érkeztek, a beállást végigvárva elénekeltük párszor a ‘Ha egyszer elmegyek, majd mi marad utánam”-ot, aztán kezdődött a buli a “Száz év”-el!! Loooord!

lord-koncert-bokaikert-2018-03

Üvöltöttünk és énekeltünk, erre vártunk mindannyian! A rövid programot kaptuk fergeteges hangulatban. Jól szólt a technika, jól szólt a Lord! Ma Attila művelt szokatlan dolgokat, mint a gitárszólók végeinek megnyújtása, valamint volt egy legalább 15 méteres futása, ahol egyszerűen leszaladt a színpadról, egészen a butikig, majd vissza, mindezt végig gitározva. Szerencsére visszatalált és a buli folytatódott tovább. Ati nagyon elemében volt ma.

lord-koncert-bokaikert-2018-09

Sorban jöttek a “számunkra” már megszokott dalok, de sokan voltak ma is első Lord koncertesek és úgy láttam nagyon élvezték. Mint ahogy mi is ugrálva és rendületlenül mozgásban tartva a Lord 46 zászlónkat, miközben a tavalyi 45-ös fent virított a színpadon az “Itthon vagy otthon” után. Moncsim ügyes volt, legalább 8 méteres távot kellett megdobnia, hogy a lobogó Misi előtt érjen célt, de sikerült neki. Megkaptuk arcunkba Frenki basszer-szólóját ami nekünk jár, nagy volt a hangulat! Ma nem a Virágdal volt a záró dal ezért Brigi kicsit szomorú is volt, de persze nem sokáig és a végén “Szabadon szálltunk” mint mindig!

Sajnos hamar véget ért a program, de nagy élményekkel tértünk haza, ez nem is vitás. Buli után még maradtunk bandázni, megvártuk amíg a csajok fotózkodnak, addig is dumáltunk, megtaláltuk egymást Fecóékkal és Csabival is végre összefutottunk. Jó Lordos gyerekként Ádi dobverőkre vágyott, ezért nem volt szívbajos és felszaladt Louihoz, akitől illedelmesen el  is kérte, amit később dedikáltatott vele. Na igen, a Lordos gyerekek vagányak (volt kitől örökölniük….hahahahaa) !  Jó idő volt, szerencsére a vihar sem ért oda (csak késő éjjel, de akkor nagyon).

Köszönjük Lordjainknak az élményt, hogy a rockzenét újra élőben élvezhettük. Misi, Attila, Frenki, Loui, Márk és a csapat összes tagjának, aki a zenekar körül dolgozik! Rákendróóóól!

Galéria