Vasparipa – chopper fémépítőből

A magamfajta 4x-es férfiak, főleg akik már közelebb járnak az 5x-hez (vagy 5 csillagos) talán emlékeznek még gyermekkorunk csodálatos játékára a fémépítőre. Nekem is volt persze és talán ennek köszönhetem a mai szakmám is, hogy oly sok időt elbabráltam vele. Gyakorlatilag a talicskától az úszódaruig mindent megépítettem amit csak lehetett belőle már 10-12 évesen, sőt még villanymotor is volt az egyik szettben, így egy csomó plusz nyalánksággal lehetett felspécizni a megépített akármit. Persze az idő elszállt, megnősültem, blablabla… a fémépítő el lett adva huszonéves koromban, valószínűleg pelenkát vettünk az árából.

Nos, nosztalgiázásom újabb állomásaként beszereztem a használt piacon (Jófogás, vatera….) a gyermekkoromban annyira szeretett igazi NDK-s csemegét, a Construction fémépítőt. Nem is elégedtem meg pusztán egy dobozzal, hanem begyűjtöttem amennyit csak tudtam 🙂 Mivel anno, már szinte mindent megépítettem belőle amit csak lehetett az esztergagéptől a pótkocsis traktorig, úgy gondoltam hogy motort fogok építeni, ha lehet minél nagyobbat.

Ehhez a szűk keresztmetszet a kerekek mérete volt a csomagokban, azaz megragadtam a két legnagyobb keréknek felhasználható elemet, ez volt a kiindulópont.

Ezután kezdtem a vázat hozzáépíteni. Túl sok időt nem töltöttek a tervek a műszaki osztály mérnöki tervezőcsapatánál, csak úgy formálódott a vas a kezem alatt. Közben elkészítettem a méretileg megfelelő motorblokkot is, ami egyhengeresre sikeredett, sajnos V2-öt nem tudtam ebből kihozni.

A kipufogókat felhúztam az ülések alá, így jobban mutat a hátsó kerék. Megvan a lábtartó, a váltókar, a lábfék még ami belefért a költségvetésbe 🙂 Törtem még a fejem a hátsó rugós tagon és a meghajtáson is egy keveset, aztán pár nap alatt össze is állt a kész mű, amely azóta is a polcomon díszeleg.

Egyértelmű volt, hogy hőn tisztelt motoros tanáromnak ajánlom ezt az alkotásomat is, amint az a vasparipa oldalán jól látszik!