Olaszországban jártunk idén. Gyerekeink csak addig gondolták, hogy teljesen megőrültünk, Moncsi és jómagam az olaszországi „turnénkon”, amíg rá nem jöttek, hogy úgysem tudnak ellene tenni semmit… inkább fotóztak 🙂 Ismeritek a mondást: „Kis gyerek kis gond, nagy felnőtt nagy gond”…Nyaralásunk Lordos pillanatai képekben…

Velence – Szent Márk tér: Sok turista nézte amíg Moncsimmal körbehurcoltuk a zászlót a téren. A legfontosabb célkitűzésünk volt, hogy elkészüljön ez a kép! Még egy „Ragadozó” is került a képre a levegőben:-) Lord Mindenhol !!!!

Megérkezés a szállásra. Volt aki a törölközőt, mi pedig a Lord zászlónkat lógattuk ki egyből a teraszról.

Indulás a strandra kora délelőtt.

Egy jó apa máris homokozással kezdi a strandon.

Pont így nézett ki az alkotás egész nap, amíg el nem mosták a hullámok másnapra

A napozóhelyünket könnyedén találtuk meg egész héten. Már másnap sajnálkoztak a lengyelek és a németek a szomszédban, hogy miért nincs nekik is zászlójuk… hát mert nekik nincsenek Lordjaik!

Az esti a Bibioneban is hurcoltam a zászlónkat…

A délutáni strandoláskor a Lord zászlónk adta a hűvös árnyékot Moncsinak.

Úton Velencébe…. a Punta Sabionei hajójáraton.

Velence – Szent Márk tér és a Lord45

Velence – Rialto híd

A Rialto hídon jól mutatott a Lord45 zászló. Ekkor már sokan (valószínűleg magyar turisták) is fotóztak lentről

A velencei kikötőben ahol percenként több száz ember sétál 🙂

Velencei pillanatkép.

A visszafelé tartó hajóúton jók voltak a szélviszonyok… a másik felét nem fogja senki 🙂

Ez a zászlólobogtatás nagy figyelmet kapott a hajón… voltunk vagy 150-en 🙂

Bibione – Elindult a Bringó-hintó a sétányokon….

….végigmentünk a városrészeken….

… aztán irány a tengerpart……

… olyan gyorsan tekertünk hogy majd elfújta a Lord zászlót a szél 🙂

Baywatch 2017: Lord zászlónk és az Adria 🙂
Így teltek a napjaink az idei olasz nyaraláson. Sok mosolygós arcot láttunk közben, ezért már megérte elvinni zászlóinkat.
Lord Mindenhol!