„Ázunk-fázunk a szélben ahogy a fák…”
Bükkábrányba indultunk szombaton, a 67. Bányásznapi falufesztiválra, hogy kedvenc zenekarunkkal töltsünk egy újabb estét. A bányásznap (szeptember első vasárnapja) hosszú múltú hagyományra tekint vissza. 1951 előtt bányavidékenként eltérő időpontban rendezték ezeket az ünnepségeket a bányászok nehéz és küzdelmes munkájának megbecsülésére.
Már délelőtt elmagyaráztam Moncsimnak, hogy mennyire fontos lenne beiktatni egy kékestetői kirándulást. A Lord45 zászlónkat korábban felvittük az ország második legmagasabb pontjára (Írott kő), és itt a nagy lehetőség, hogy hazánk legmagasabb pontja felett lengjen végre, amit persze meg is tettünk, mindezt oxigénpalack nélkül!
A mátrai kiruccanás után, a hegyről lefelé jövet sötétedő eget láttunk, a felhők keleti irányba, azaz pont felénk vonultak.
Megérkezésünkkor igencsak fújt a szél, de kárpótlásul igazi falusi hangulat fogadott bennünket: vidámpark, kirakodóvásár, sörsátor és kürtöskalács. Parkolásunk teljes történetét nem írhatom le nemzetbiztonsági okokból, mivel meglehetősen hivatalos helyen sikerült megállnunk, elég az hozzá, hogy az engedély az volt hogy „Lordosok vagyunk Pestről”, amit persze le sem tagadhattunk volna…
Miközben átsétáltunk a rendezvény helyszínére (50 méter) egy a járdaszélen alvó, illuminált helybelit kellett szó szerint átlépni, akit azonban felkeltettem, hogy törődjek vele egy kicsit:
– Héj, komám, ébresztő!!! Mindjárt kezdődik koncert!
– Miiii vaaaa? Heee???
– A rockzene eljön hozzátok! Lord koncert!!!
– Rák-kendróóóóó
felelte fektében és égbe nyújtotta kezeit.(és később tényleg láttuk a koncerten két lábon állva…)
Na ez jó lesz mondtam, így kell ennek kinéznie faluhelyen, és mentünk tovább. Annyira fújt már a szél, hogy a zászlónkat tépte rendesen, amit belengettünk közben az éppen arra járó helyi buszjáratnak is, az utasok nagy csodálkozására..
Aránylag nagy színpad fogadott minket, amin éppen a Sabyest koncertje zajlott a fiatalságnak. Hát gyerekek… nem semmi összeállítás volt a Lord előtt, rockszaga egyáltalán nem volt, se Ossián, se Kalapács, de még csak egy Pair ‘O Dice (magyarul peredájsz) sem … ezzel szemben, Retro Mix diszkó táncshow következett, majd Márió húzta a harmonikán.(a többi előzményről sajnos lemaradtunk)
Találkoztunk Sipos Pistiékkel és jót beszélgettünk, de sok Lordost láttunk akik bizony nem környékbeliek voltak. Közben egyre rosszabb lett az idő, ami igencsak lassan telt, csúszásban is voltunk rendesen. Márió ráadása alatt már szerelt a Lord Road csapata (tudom tudom… nem Road… de olyan marha jól hangzik…). Fél kilenc tájékán elkezdtek felpakolni a fiúk az addig tök üres színpadra.
Mindeközben, a hangulat vidám volt, az „Ó kisleány” és a „Marina” muzsikájára hajladoztak a nyugdíjasok és a fiatalok, voltak akik ez első sorban ülve, könnyes szemekkel hallgatták az örökzöldeket a fiatalságukat siratva.
Közben hulltak az akkor még apró esőcseppek a mélykék sötét égből és rendületlenül fújt a szél. Mi is visszamentünk az őrzött kocsinkhoz felöltözni, mert az időjárás nem volt vicces egyáltalán. Márió műsorának végén már az első sorban álltunk a többi Lordossal, de voltak még körülöttünk helybeliek, az egyik idős nénivel Moncsim beszélgetett:
– Maga tudja milyen zene lesz?
– Rock
– Roki? Az jó!
– Ez nem roki… ez rock
– Az egy kicsit gyorsabb?
– Egy kicsit gyorsabb és hangosabb!
kis szünet következett mire a néni próbálta elképzelni és feldolgozni mi vár majd rá, ha itt marad elöl…
– Maguk honnét gyüttek? Mink Miskolcról.
– Mi Pestről.
– Jesszusom,, akkor hogyan mennek haza? A legelső vonattal?
– Nem… autóval….
Közben Lordjaink már fent voltak a színpadon, ment a hangbeállás. Szinte minden zenészünkön hosszú ujjú kapucnis felső. Loui pont úgy nézett ki a dobok mögött a piros kapucniban, hogy egyből Assasin (korunk rejtélyes mozihőse) jutott eszembe róla 🙂
Csak nem hagyta abba az eső, előkerültek az esernyők, a zenekar azon gondolkodott, milyen programot nyomjanak a nagy csúszás, és az egyre hitványabbul kinéző időjárás miatt. Mivel Erő elő se vette Fender Telecastert (a sárga gitár… a csajoknak írom), tudtuk, hogy Virágdal például ma biztos nem lesz.
A színpad és a nézőtér világítása volt még érdekes… olyan volt mintha fordítva rakták volna fel a lámpákat. Mi, a közönség folyamatosan meg voltunk világítva, még hátulról is, szóval olyan bányászos, volt…. ahol vigyáznak ránk, hogy mindenki lássa az utat kifelé 🙂 A zenészek is kaptak fényt hátulról rendesen, legalább nem fáztak annyira… gondolom én… És ez még csak a kezdet volt… később a színpad mérete is változott…Ezért aztán élményfotózni igencsak lehetetlen vállalkozásnak tűnt, mindenhonnan szembe fény vakított….na, pont így:
De a hangulat egyre izgatottabb lett, mindenki a kezdést várta és Lord számok skandálásába kezdtünk, hogy ne fázzunk annyira.
A koncert
Már nem is tudom pontosan, de kilenc óra biztosan volt, mikor az intró lement, esőben és szélben beindult a most valóban beteljesült „Fázom a szélben” amelyet a „Síri csend az éjjel” követett, majd Misi üdvözlő szava, amelyben elismerését fejezte ki mindenkinek aki a nézőtéren volt, és kitartott az eső ellenére. A „Hargita” alatt előkerültek az esernyők is (már aki hozott magával), de a hangulat hatalmas és minden elsöprő volt.Ahogy elnéztem, akkor már csak egy nyugdíjas nénike ült kitartóan az első sorban lévő padon, miközben Erő tépte a húrokat keményen.
Zenekarunk minden megbecsülést és dicséretet megérdemelve tolta a műsort a hideg szélben, miközben a színpad tetejét lejjebb eresztették vagy másfél méterrel, hogy ne verjen be az eső, ekkor került le a bányásznapi molinó is a háttérből. Az Istenek aztán a Lord zenéjét meghallván, megkegyelmeztek nekünk, és az eső gyenge szemerkélésre váltott.
Mi tovább tomboltunk a körülöttünk állókkal, a mellettem lévő srácok, régen nem járhattak koncerten, mert mindig megkérdezték tőlem, mi ez a szám, ha éppen az új Lord45 lemezről szól egy dal.
– Mi ez a szám komám?
– Ez az új lemezről van!
– Mi??? Van új lemez?
– Van hát! Az a címe hogy Lord45..
– Na ezt biztos nem jegyzem meg…
– Oda van írva Loui dobjára látod?
– Kösziii…és a Ragadozók mikor lesz?
– Azt nem játsszák idén
– Ne ba….az a kedvencünk!
Így beszélgettünk időnként, amikor nem együtt ugráltunk átkarolva egymást. De a ragadozók LP ott volt a kezében és büszkén emelte a magasba minden számnál (Kisfiú, Itthon vagy Otthon) ami erről a lemezről szólt. Az Itthon vagy Otthon alatt is annyira fújt a szél, hogy fel sem tudtuk dobni a zászlókat Miskához, egyszerűen elfújta mielőtt elérte volna a színpadot. De a szám közben sem tudta Misi a kontroll hangfalakra tenni, mert onnan is elrepültek 🙂
Sok számot kaptunk az új lemezről, lement a lassú blokk, majd a „Vándor” ahol a vizes, és enyhén sáros földön térdeltünk. Sajnos ma is csak egy ráadás jutott, de azt is hatalmas köszönet illeti, hiszen a szél hideget is hozott és senkinek sem volt melege a mai koncert alatt. Éééééés… Attila rögtönzött, röpke táncshowja zárta végül a programot.
Hazafelé aztán szinte végig szakadó esőben tettük meg a több mint 200km-es távolságot, és csak hálát adhattunk, hogy nem ez a zápor kapott el minket a bulin, mert akkor biztos vége lett volna azonnal.
Köszönet és hála Lordjainknak és az egész csapatnak, hogy lenyomták nekünk a műsort ebben az időben is!!! Nem hátráltak meg az esőtől, a széltől és a hidegtől. Ez egy ilyen banda, ez a Mi Lordunk!!!
A Lord legyen veletek!
Bükkábrány galéria
