Korábbi Lord tagok: Németh Zoltán

Németh Zoltán (Góliát) zenész, billentyűs

Lord: 1990–1992

lord-nemeth-zoltan-billentyus

Németh Zoltán 1961.09.11-én Veszprém megyében Pápán született. A zongorista elsősorban klasszikus rockzenét játszik. A komolyzene adta lelki indíttatásait, ebből merítve indult könnyűzenei pályafutása, ahol a rockzene és a klasszikus világ teljesítette ki zenei érzéseit, így jellemzően a szimfonikus rock áll hozzá a legközelebb.

Első zenekara a Kent volt, saját dalokkal, amellyel 1978-ban a budapesti Pulzus tehetségkutatón az első 10 közé is bekerültek. Ezt követte a Phaedra zenekar, majd utána egy instrumentális, progresszív rockot játszó csapatban zenélt.

1990-ben Németh István (Petya) ajánlásával, Vida Ferenc hívta a Lordba frissen távozó Gidófalvy Attila helyére. A Vasutas Klubban volt a meghallgatása, majd hamarosan következtek a próbák. Az első fellépése a Nyíregyházi Sportcsarnokban volt 1990 áprilisában. Közel három évet töltött a Lord zenekarban 1992-ig.

Színházi munkái miatt azonban tovább gondolkodott, s egy idő után máshogy és máshol folytatta zenei terveit. Közben invitálták a szombathelyi Dózis zenekarba, de idő hiánya miatt nem tudta vállalni.

A 2000-es években több zenekarban is viszontláthattuk. Ma is aktívan zenél a Rocklife Cover Band-ban.

Hangszerei: Kurzweil, Hammond, Yamaha SY vintage.

Zenekarok:

  • Kent
  • Phaedra,
  • Lord (1990-1992),
  • Retro Live Music Group,
  • Rocklife Cover Band (2017).
Németh Zoltán (Góliát) a színpadon az 1990-es évek Lord zenekarában

Németh Zoltán (Góliát) a színpadon az 1990-es évek Lord zenekarában

Németh Zoltán (Góliát) a Rocklife Cover Banddal 2017-ben

Németh Zoltán (Góliát) a Rocklife Cover Banddal 2017-ben