Lord koncert – Nagydorog falunap – 2017.06.25.

Nagydorog – kis faluban nagy koncert!

lord-koncert-nagydorog-2017-38

Bevezető

Egyszer csak mondtam a héten Moncsimnak, hogy ugyeee… tudod hogy Nagydorogra megyünk vasárnap este? A szombati ballagás miatti rövid hétvége, majd a sok jövés-menés után nem sokat pihenve indultunk a koncertre kissé borús időben. A kissé borús idő aztán átváltott esősre, az esős viharosra, majd cikázó villámok és mennydörgések közepette haladtunk az M6-on. Mindeközben arról beszélgettünk, mikor jelez majd a face messenger, hogy nem lesz koncert, mert a sátrat is elvitte a vihar. Próbáltuk közben a villámokat fényképezni, de mivel egyikünk sem közelíti meg Bruce Lee reakcióidejét, mindig lemaradtunk róla. Már közel jártunk, mikor kezdett derendeni az ég, így értünk be Nagydorogra, ahol itt-ott megállva a helyiektől kértünk útmutatást, merre van a „falubál”. azaz bocs… a falunap.

Nem is volt kicsi Nagydorog, sosem jártunk még itt, és akkor itt meg is jegyzem, mennyi kis település köszönheti a Lordnak, hogy olyan embereket is elhoz a faluba, akik amúgy sose mennének oda. Csendes, eső áztatta hangulatba csöppentünk 6 órakor, kevesen lézengtek a nagy sátron kívül. Szinte minden vursli, a dodzsem, az eső áztatta körhinta állt, és tócsák mindenfelé. Egy iskola udvarában voltunk, tulajdonképpen itt tartották a rendezvényt, de ilyet se láttam még, hogy az iskolaudvar volt vagy fél hektár, a mögötte lévő iskolai rét meg vagy három, egy kb. 10 méter magas kilátóval. Ja.. így könnyű megtalálni az elkószáló gyerekeket a tanároknak 🙂

lord-koncert-nagydorog-2017-02

A nagydorogi iskola „birtokkal” körülvéve, a fák mögött a kilátó teteje…

Volt időnk, nézelődéssel és beszélgetéssel ütöttük el az időt, vártuk a Lordos ismerősöket, de bánatunkra nem volt senki akit személyesen is ismertünk volna. Megnéztük a ronggyá ázott külső színpadi sátrat az iskolai réten, ami már nem állt túl feszesen a vihar után (finoman fogalmaztam…). A Lord Butik is a sátorban-sátor felállást választotta, mivel hiába állt el az eső, az előrejelzés még nagy zuhét jósolt estére (ami meg is jött). Persze volt itt kemencés lángos, amerikai hot-dog, a gyerekeknek kisjáték vásár a rögtönzött vidámpark mellett, azaz megvolt az igazi falunapos érzés.

lord-koncert-nagydorog-2017-06

A sátorban vert sátrat a Lord butik

Már nem sok idő volt kezdésig, amikor Moncsim rémülten közli velem, hogy tényleg senki ismerős Lordost sem látott, még Katáékat sem (akiket eddig mindig láttunk) és senkinél nem lát rózsát! Jajjjj….. mi lesz most, ki fog rózsát adni Misinek???. „Gyere Zoltán megyünk rózsáért” mondta Moncsi, és innentől megállíthatatlan volt. Húsz méterről radarozta a rózsákat a főút melletti virágágyásokban,  a templom előtt, de mondtam neki, hogy felejtse el, és szó sem lehet róla, hiszen egy csomó ember mászkál itt. Nem adta fel….addig mentünk amíg egy alkalmas helyet nem találtunk. Na az meg pont a polgárőrséggel szemben volt, de legalább abban biztos voltam, hogy polgárőr az ott tuti nincs, mivel mindegyik a rendezvényen van ilyenkor. Háááát a célnak megfelelő, el nem nyílott rózsa nem sok volt, pontosan egy, meg egy kisebb amit Moncsim ezúton „begyűjtött”, miközben én falaztam neki. Basszus, ezt nem hiszem el… mint a tizenéves kamaszok… virágot lopunk a díszkertből…(ezúton kérek bocsánatot a legmélyebb tisztelet mellett a pog.mest úrtól és igérem soha többet ilyet nem csinálunk). Visszafelé sétálva még „meg is nyúzta” a nagyobbik rózsát, mondván nehogy megszúrja majd Misi kezét…..na pont így lett végül is 2 szál rózsa a Virágdalhoz. Virágdal megoldva, pipa….

lord-koncert-nagydorog-2017-08

A koncert

Közben levonult az előzenekar, akiket sajnálatos módon, kb.12-en néztek a színpad előtt. Megkezdődött a beállás, közben mi húsz éve nem látott rokonokkal találkoztunk, akikről nem is tudtuk hogy szeretik a Lordot és minden koncertre eljárnak ami Paks körül van… de jóóó. Benéztünk a sátorba, még volt hely elöl, gyorsan be is mentünk, közben már szépen kezdett gyülekezni a nép mögöttünk.

Aztaaa… nem volt elválasztó kordon pont semmisem, sőőőőt a szinpad előtt egy kinyúló kocka alakban volt pár hangfal, amire ki lehetett a zenészeknek lépni, így ilyenkor már mögöttünk voltak, Kedvenc Lordjaink testközelben!!! Mit hagytatok ki!!! Közben még a koncert előtti uccsó pillanatban megtartották a helyi borverseny díjátadóját, ahol a hagyomány szerint a fő zenekar is mindig részesül a földi javakban, így aztán Misi 2 üveg díjnyertes bort vehetett át a polgármester úrtól.

Elindult az intró, és beindultak a Lordjaink. Jöttek a számok a hosszú program szerint, a régiek közül a Tépett álmok, a Síri csend az éjjel, az Érezzél engem, a Miért jó ami nem jó, a Rossz fiúk, a Kisfiú, a Neked soha nem elég, az Itthon vagy otthon, az Érzés, a Szemedben Csillagok, a Kifutok a világból, az új lemezről a Hargita, a Tedd amit érzel, a Holnap mindig más, az Útszélén mindig égnek a gyertyák az elmaradhatatlan Virágdal és a Vándor. (Huhh biztos kihagytam valamit, fejből írtam…)

lord-koncert-nagydorog-2017-13

Minden zenészünk abszolút a toppon volt, frenetikus hangulatban játszottak, minden percét élvezve a zenének amit átnyújtottak felénk. Misi és Attila is többször kilépett a már említett színpad-toldásba ahol teljesen körülvették őket a rajongók. Micsoda hangulat volt!!! Azért figyeltem ám…. Misinek kb 10 centit kellett volna csak megmozdítania a kezét, hogy elérjen egy rajongót, de neeemm…..képes volt 4 sorral beljebb is átnyúlni a már megszokott torna mutatványaival.

lord-koncert-nagydorog-2017-45

Misi mindig mindent megtesz, hogy örömet szerezzen a rajongóknak….

Közben, ha már így alakult, mint műszaki érdeklődésű ember, elfoglaltam magam néhány percig Attila gityó-effekt kofferjával, le is fotóztam nektek. Szerintem simán felrakható lenne egy Birodalmi Cirkáló vezérlőjének falára, pont fel sem tűnne senkinek, hogy nem a támadófegyverzet irányítás része 🙂

lord-koncert-nagydorog-2017-28

Csillagromboló vezérlő részlet, avagy Attila gitár effect kombója

Mindeközben a sátorban egyre inkább fülledt meleg uralkodott, mindenkiről folyt a víz, volt akikről patakokban. Misi ki is intett, hogy nem tudnának-e egy kis kereszthuzatot csinálni a sátorponyva kinyitásával… de hát falun vagyunk, mindent itt sem lehet. Így gőzölögtünk tovább, zenészeink pedig törölköztek rendesen. De ez semmit nem vont el a koncert fergeteges hangulatából. Hatalmas együtt éneklések tarkították a koncertet, a Virágdalnál konkrétan túlénekeltük – mit énekeltük ordítottuk – Misit. Hatalmas tapsot kapott többször is Márk (mert megérdemli), Frenki ismételten tolt egy földbe döngölős kisebb szólót.(az nagyot ütött)

lord-koncert-nagydorog-2017-23

Sokszor volt ütemes lábdobolás a közönségben a rendezvénysátor faburkolatán, ilyenkor szinte remegett a föld alattunk, szerintem biztos eldőlt néhány vasvilla a szomszédos házak csűrjeiben 🙂 . Nagyot szóltak Loui dobjai a háttérből….. Attila pedig a megszokott hibátlan gitárszólókkal kápráztatta a nagydorogi falubelieket. Persze nem maradhattak el a falubál jellegzetes alakjai, az illuminált helybeliek sem, akik folyamatosan (de barátságosan) veregették a vállam, fogták és lebegtették a zászlónk sarkait, egyszóval nem volt velük semmi gond… végül is…. falunap csak egyszer van egy évben, pláne ami ilyen fergetegesre sikerül a Lorddal.

lord-koncert-nagydorog-2017-42

A Vándor után lélegzetvételnyi szünetet sem kaptak Lordjaink, olyan elemi erővel tört ki azonnal a „vissza-vissza” kiáltás és vastaps, hogy felocsúdni sem volt idejük, máris nyomhatták a befejező két számot, a Szállj Szabadon-nal pecsételve meg a hatalmas buli végét.

Csendes eső közepette mentünk ki a sátorból, miközben mögöttünk már ment a záró tűzijáték. Azt hiszem sokáig fognak még Nagydorogon erről a koncertről beszélni a helybeliek.

Köszönjük nektek, Misi, Attila, Frenki, Márk, Loui, Horváth Pisti és a Roadok hogy veletek lehettünk, nemkülönben köszönet Nagydorog Polgármesterének aki lehetőséget adott, hogy a Lord emelje a falunap hangulatát.

Röviden, velősen köszönjük Lordjaink, köszönjük Nagydorog!