Lord koncert – Pannonhalma – 2017.09.16.

Pannonhalma kialakulása a bencések 996-os megjelenésével, András Magyar király által alapított kolostor felépítésével vette kezdetét. A Pannonhalmi Bencés Főapátság 996-ban alapított és azóta is folyamatosan működő Szent Benedek-rendi monostor, Magyarország egyik kiemelkedő történelmi emlékhelye. Ide ellátogatni szinte kötelessége minden Magyar embernek! Hát még ha Lord koncert lesz.

Előzmények

A pannonhalmi koncertre való készülődés már korábban kezdődött. A délelőttöt egy újabb plakát gyártásával töltöttem, mivel nem bírtam magammal… Odafelé menet aztán megálltunk egy szál rózsáért egy kis falusi virágboltban. Sosem hagyom ki, hogy ilyenkor a virágboltosoknak elmeséljem ezt a Lordos hagyományt, és hosszasan ecseteljem nekik a Lord zenekar történelmét, de általában hiába beszélek. Ma se voltam annyira sikeres, mivel a 60+ -os kedves hölgy nem hallott a Lordról, ellenben elkezdte mesélni a lánykori élményeit a háború utánról. Erre még egyszer bepróbálkoztam: “Tudja a maga rózsája hamarosan a Lord színpadán lesz ám!”, mire a “Bánom is én hova viszi, ha megveszi…” volt az egyszerű válasz… Gyorsan bepattantunk a kocsiba, hogy a régi TSZ élményeket ne hallgassuk tovább és integetve elindultunk tovább Győr felé. Út közben már szakadt az eső rendesen, még jó hogy ma fedett buli lesz.

Boszkáéknál kezdtünk egy koncert előtti Lordos süti-partival. Itt megalapoztuk a hangulatot, megérkeztek Erikáék, Gyuri, Zsuzsa és Anikó. Sütiztünk és beszélgettünk, közben persze lecsúszott pár helyi pálesz (már annak aki nem vezet…) Vidáman szálltunk be az autókba az esős időben és a Lordos autókonvoj megindult Pannonhalma felé.

lord-koncert-2017-pannonhalma-03

A Pair’O’Dice melegítette be ismét a hangulatot, odatették magukat rendesen a srácok! Mint minden rendes községházi bulin, ahol el lehet zárni a rajongók elöl a zenekart, a beállás már korábban megtörtént. lemaradtunk a számunkra “szent” ceremóniáról. Egyszer csak az idén már megszokott Lord45 Intró után megkezdődött a koncert!

A koncert

lord-koncert-2017-pannonhalma-10

A rendes programot kaptuk az “Fázom a szélben” -től a “Szállj szabadon“-ig minden volt amit idén kapunk a zenekarunktól. A Művelődési ház nagyterme igazi retró hangulatot árasztott és állítólag visszhangzott rendesen, amit mi nem hallhattunk mert elöl álltunk, olyannyira hogy a cuccainkat a színpad peremére pakoltuk. Nagyon sok gyerkőcöt hoztak el a szüleik most is, Ők is elöl voltak!

lord-koncert-2017-pannonhalma-16

Nem álltunk egy percet sem, nagy bulit csaptunk a zenére, remélem nem zavarunk senkit komolyabban… Minden Lord a maximumot hozta, a koncert hibátlan volt, és elöl a hangulat fergeteges!

lord-koncert-2017-pannonhalma-06

Mivel nem volt kordon – ezt már megszoktuk a MŰVHÁZ-akban rendezett koncerteken – Misi újra kiélvezhette a közönséggel való közvetlen kapcsolatot, amiért hálásak is vagyunk neki minden ilyen alkalommal. Nem maradhatott el természetesen a “Virágdal“, sok szép rózsával, sem a “Vándor” meghitt hangulatban, a végén bevadulva.

lord-koncert-2017-pannonhalma-18

Frenki szólója ismét nagyot szólt, a terem rendesen visszaverte a mély hangokat….

lord-koncert-2017-pannonhalma-26

Marha jó hangulatú buli volt, és csak azt tudom javasolni mindenkinek, hogy az ilyen kis Művház Bulikat ne hagyjátok ki, Olyan ez mint egy nagy osztálytalálkozó, ahol összefutsz az ismerőseiddel, miközben a Lordok szinte kézzel fogható távolságban vannak tőled! Ez a zene amit a Lordoktól kapunk, minden gondodat elűzi, és feltölt egész hétre energiával és élményekkel! A koncert végén elkészült pár csapatkép, majd az előtérben beszélgettünk még egy jót, aztán elindultunk hazafelé, de gondolatban Mi már a másnapi rácalmási Lord bulin voltunk!

lord-koncert-2017-pannonhalma-51

Köszönjük Lordjainknak: Misi, Erő, Frenki, Loui, Márk és a csapatnak, -hi-, Szeleczky Misi és Golyó a mai napi Lord bulit!

Pannonhalma galéria: