Napi Lordom: 17-995 Horváth Pisti

Horváth István, a Lord menedzsere

(2001 – 2017)

Horváth Pistiről mindenképpen szerettem volna hosszabban írni nektek. Hogy miért?

Pisti nem zenész, de mégis a Lord zenekar tagja, ez többször elhangzott a jubileumi koncerteken. Minden bulin ott van a színpad mellett, olyan még nem volt, hogy ne láttam volna, de még sorolhatnám az érveimet. Jó néhány alkalommal beszéltünk a bulikon, és minden alkalommal, amikor megköszöntem neki is, hogy láthattuk a Lordjainkat egy-egy koncerten, szerényen azt válaszolta, hogy a köszönet nem Őt, hanem a zenekart illeti.

Persze értem én…, tudom én, a Lordok zenélnek nekünk, de azt a koncertet elő is kell készíteni, meg is kell szervezni, tető alá is kell hozni, hogy kedvenceinket láthassuk és hallhassuk a színpadon.

És nem évi 5-10 koncertről beszélek, mint esetleg más – nagy – zenekar esetében, hanem évi 50-60-70 koncertről. Hibátlan koncertről! Én még nem voltam olyan bulin, ami méltatlan lenne a Lord zenekarhoz!

Ha már itt tartunk, párommal 25 koncerten voltam eddig ebben az évben. Mennyiről is maradtam le amit Pisti szervezett? Őőőőőő…  kábé 960-ról. Hogy is van ez?

Pisti (Pityesz) 2000-ben került a Lord közelségébe Gidófalvy Attilával való ismeretsége-barátsága révén, 2001-ben már szervezte a bulikat. A teljesség kedvéért tekintsünk vissza egy rövid névsorral kik voltak előtte ezen a poszton. Vida Ferenc 1974-től 1988-ig szinte egyedül, a zenélés mellett igazgatta a zenekar ügyeit és intézte a fellépéseket, de sok mindenben, így a buli szervezésében is nagy segítségére volt Berger István. Őt követte az első „dedikált” koncertszervező Molnár Károly 1986 és 1988 között. majd Dobány Lajos egy évig. Németh István (Petya) 1990-1994-ig szervezte a koncerteket, de nem csupán ezzel foglakozott, a technikát is biztosította ezekben az években (róla Molnár Éva: Lord könyvében olvashattok). Gerendai Károly csupán 1 évig (1990–1991), majd jóval később Kémeri Péter is csupán 1 évig (2000-2001) birkózott meg ezzel a feladattal.

És ekkor jött Horváth Pisti aki 17 (!) évig volt a Lordokkal, ezen idő alatt 995 (!) koncertet hozott össze. Ezeken a számokon lehet pislogni… mennyiiii???

 

Lord koncertek 2001-2017

Pisti által 2001-2017 között szervezett 995(!) Lord koncert térképe

Horváth Pisti 1955.03.04-én született Budapesten ahol 50 évig élt (és ahogy elmondja, hiányzik is neki nagyon), mielőtt Mosonmagyaróvárra, majd Lébényre költözött. A Lord előtti időszakban egy kozmetikai cégnél dolgozott, és legfőképpen a Beatrice bulijait szervezte. Mára már szinte mindenkivel volt-van koncertkapcsolata a szakmában. A Lord koncertek szervezését a nulláról kezdve teljesen új koncepcióra helyezte. Az első általa szervezett fellépés 2001. február 15-én volt a Ráday klubban hatalmas sikerrel, számára azóta sincs megállás. Olyannyira nincs hogy 2006. május 1-én Pisti is megkapta az Európai Arany Művész Nemzetközi Minőségi díját a zenekar tagjaival együtt.

2006. évi Európai Arany Művész Nemzetközi Minőségi díj

Az Európai Arany Művész Nemzetközi Minőségi díj átadásán

Pisti hűséges típus ez nem is vitás. Kedvenc válaszomat is ezen kérdésemre kaptam tőle:

Sbs: Megfogalmaznád mi az ami miatt a Lorddal maradtál több mint 17 évig? Még munkahelynek is hosszú (mondjuk én is 20 éve vagyok a melóhelyemen) 🙂
Pisti: Hűséges típus vagyok 🙂

Ennyi…., nem is kell több. És Pisti nem csak hűséges, de segítőkész is. Ha valamelyik zenekar igényli a segítségét és tud is segíteni akkor megteszi, akár kis banda, akár befutott… De ahogy hozzáteszi azonnal „Véleményem szerint egy fenékkel csak egy lovat lehet megülni tisztességesen…. „

Sbs: Normális esetben egy menedzsernek minden koncerten jelen kell legyen? Merthogy Te ott vagy 🙂
Pisti: Azt nem tudom, hogy KELL-e, de én ott vagyok a bulikon, mindig akad valami intézni való, ami véleményem szerint nem a zenészek feladata. Ők muzsikálni jöttek nem intézkedni….

Horváth István - a Lord zenekar menedzsere

Pisti mindig ott van a bulikon a zenekarral

Sbs: Sok rajongó szeret téged akár a zenekar tagjait, de ezt te is tudod. Látom hogy koncert előtt és utána is mennek hozzád. Más a Lord rajongótábora/közönsége mint más zenekaré akikkel előtte dolgoztál?
Pisti: A rajongó szeretete megtisztelő kell hogy legyen mindenki számára. Természetes, hogy a rajongás fő tárgya a zenekar, ha kapok belőle, számomra megtiszteltetés és KÖSZÖNÖM!

Sbs: Évente kb 60-szor végighallgatod a programot. Te nem rajongó vagy, ez a munkád. Hallgatod ezen kívül is a Lordot?
Pisti: Állj! Az évek során sem lett munka!! Ez valami megfoghatatlan bizsergés, adrenalin bomba…. A mai napig izgulok, lámpalázam van a buli kezdetéig…

Horváth István - a Lord zenekar menedzsere és Szeleczky Mihály

Szeleczki Misi és Horváth Pisti egy 2017-es buli előtt (Hajógyári sziget)

Természetesen néhány személyes apróságra is kíváncsi voltam:

Sbs: Motorozol?
Pisti: Nem, de ennek története van. Fiatalon a Duna parton egy barátom bátyja (aki cross versenyző volt), ”megmotoroztatott”, háááát a halálfélelem elég gyenge kifejezés… 🙂 Van egy kismotorom,azt hajtom…. finoman…

Sbs: Milyen zenét szeretsz, kedvencek? Fiatalkori kedvencek?
Pisti: Sokféle zenét hallgatok (Lordot is). Kedvencek persze a mai napig aktuális, életképes régi nagyok: Black Sabbath, Deep Purple, Led Zeppelin….és van még.. (hazai is) 🙂

Sbs: Sosem volt probléma, hogy családapa vagy, mégis szinte minden hétvégén utazol? Amúgy van utitársad? Hiszen Te is máshol laksz mint a többiek.
Pisti: Többségében egyedül indulok útnak, hiszen igyekszem a zenekar előtt a helyszínre érkezni (van,hogy nem sikerül). Nem igazán ideális, de egy-két autópályás bealvás óta azonnal kiállok pihenni, és így működik….Remélem még sokáig!

Sbs: Van egy Lordos sztorid, amit a mai napig emlegetsz?
Pisti: Számomra a Lord sztori 2001 február óta folyamatosan tart,és…..VAN MÉG JÖVŐ!!

Sbs: Köszi 🙂
Pisti: Én köszönöm, hogy kíváncsi voltál rám…. A LORD LEGYEN VELETEK!!

Horváth Pistiről egyébként Varga Tímea: Mindhalálig Lord című könyvében is olvashatsz. Zárszóként egy bekezdést idéznék a 2007-ben megjelent könyvből, 10 év után is teljesen aktuális:
Tímea: „Lehet ezt a népszerűséget még fokozni? Kell egyáltalán fokozni?”
Pisti: „Igen. Ha most megállnánk itt, visszafognánk magunkat. Nem lehet ülni a babérjainkon. A közönség soraiban mindig vannak új arcok, új emberek, akiket meg kell érinteni, meg kell fogni, hogy amikor hazamegy, elmesélje a rokonainak, barátainak a tapasztalatokat, és elhívja őket a legközelebbi buliba. Egyszóval nem lehet megállni! Mindig ezerrel kell égni!”

Horváth Pisti 2017 decemberéig volt a Lord koncertszervező menedzsere.

Köszönjük Pisti!