Lord koncert Csorna – 2017.03.26 – Csornai Művelődési Ház

Az előzmények: nem lesz koncert?

Nem lehet egyből a Csornai koncertbeszámolóval kezdeni, hiszen sajnálatos módon sokan nem jutottak be a körülmények hirtelen változása miatt. Az eredetileg a győri ETO parkba tervezett koncert befogadóképessége is már megváltozott korábban, mivel a katasztrófavédelem utasításai szerint, a 2200 négyzetméteres terembe csak 950 főt engednek be (forrás: az elmaradt Edda koncert egyik cikke). Ehhez képes sokkoló volt a Lord koncert teljes lemondása, de a Lordosok szerencsés csillagzat alatt születtek!

lord csorna muvelodesi hazTermészetesen már a puszta számokból kiolvasható, hogy 950 kontra 450 fő (tudomásom szerint ekkora a csornai nagyterem befogadóképessége) esetén mindenki nem tud majd bent lenni, hiszen az előírásoknak itt is meg kell felelni, amelyek minden zárt rendezvényre igazak. Hiába tűnt úgy hogy még beférnének a nagyterembe kétszer annyian (mert befértek volna) ha az előírások ezt nem teszik lehetővé.

Egy külsős hozzászólás az elmaradt győri Edda koncerttel kapcsolatban: „Nem is ez a probléma, hanem hogy egy koncertet már legalább egy evvel előtte elkezdenek szervezni, és mindig előző nap fújják le… Mintha valami direkt kib..szás lenne… Egyébként meg az épületek tulajdonosait kellene elővenni, mert ők kiadjak ilyen célra az objektumokat, akkor biztosítsak …”

Idén ez a már harmadik eset volt (Zoltán Erika, Edda, Lord), igencsak jó lenne ha valamilyen zenész érdekvédelmi szervezet (?) most már kiállna a zenészek mellett! Egyszerűen botrányos amit „a szervek” tesznek. Nem a munkájukat kifogásolom, hanem hogy figyelmen kívül hagyják a koncertek mögött álló hatalmas előkészítő munkát (szervezők, zenészek, jegyértékesítők), a rajongókról már nem is beszélve. Ha egy hely nem alkalmas koncert megrendezésre azt zárassák be időben, mielőtt bulikat szerveznek oda! Csupán ennyi lenne az elvárható gondosság részükről!

De ami az Eddának és Zoltán Erikának sajnos nem sikerült, az a Lordnak IGEN! Hála a zenekar szervezőinek gyors reagálása és istenáldotta szervezőkészsége, sikerült elhozniuk a zenekart egy Győrhöz közeli településre Csornára, a mindösszesen 450 férőhelyes Művelődési Ház nagytermébe. Ezúton mondunk köszönetet – HATALMAS HÁLA – a profi munkájuknak és probléma megoldó készségüknek!!! Hát igen, a Lord szív mindenen átsegít!

És még egy megjegyzést tennék a jegyvásárlással kapcsolatban. Drága Lordosok! A XXI. században vagyunk, ahol a jegyvásárlás már a mobilunkon/számítógépünkön keresztül 5 perc alatt elvégezhető. Több online jegyárusító felület van már (pl. TIXA), ahova ha egyszer már regisztráltál, akkor kb. 4-5 gombnyomás és az asztalodon van a jegyed kinyomtatva. És még akkor is, ha mondjuk Csornai lennék (ööö… nem vagyok …), akkor is megvenném a jegyemet előre a neten. (Mi sokat járunk az Érdi női kézilabda meccsekre, és hiába van 5 percre a sportcsarnok, mindig elővételben veszem meg a jegyet… megj.) Persze ebben az esetben még nagyobb lehetett volna a probléma, azaz ha minden jegy elkelt volna Győrbe elővételben, akkor biztos nem lett volna más választás mint elhalasztani a bulit…Bizonyosan nem lett volna egy élő televíziós „Lordkoncertre bejutok” sorsolás, a szombat délutáni lottóhúzás mellett…:-)

Tehát vegyétek meg a jegyeket előre ha tehetitek és még egyszer köszönjük a szervezőink áldásos munkáját, hogy ez a koncert még is meg lett tartva. Tudom hogy Frenki mindig számolja hány nap van még a következő fellépésig, nem szabad Őt ebben megzavarni… még a végén kiesne a 4/4-es E-dúrból 🙂 És köszönjük a Lord Facebook csoport adminoknak a gyors tájékoztatást a Facebookon!

Ezzel a témát le is zárnám, és kívánom mindenkinek aki most nem jutott be a bulira, hogy mihamarabb láthassa a Lordot a legközelebbi koncertek egyikén. Pénteken a Barba Negarába még van jegy …

És akkor a koncert: de lesz koncert!

Időben elindultunk, ahogy szoktunk főleg ha ismeretlen helyre megyünk. Már itthon megnéztem a Google térképen hova megyünk (ha beszarna a GPS ahogy szokott amikor a legnagyobb szükséged van rá). Első meglepetés hogy a Google képes üzemmódban, nem tudtam befordulni az utcába, mondom is Moncsimnak, azta… olyan helyre megyünk ahol a Google se járt még 🙂 Pedig Csornáról beszélek, nem egy kis faluról! Útközben a levegőben repültünk a GPS szerint

Szállj csak szállj, szállj csak szabadon, szállj velem végtelen utakon,...

mivel az új gyorsforgalmi azon meg nem volt rajta, de ezen már nem is csodálkoztam. Egy csornai postagalambot követve jobban jártam volna… az legalább nem károgott volna hogy „ha lehet forduljon vissza” a 2×2 sávos autóúton 🙂

Lord rózsa - a virágdalhozAz új Lord45 zászlónkkal és Moncsim kézzel készített Lord rózsáival (erről majd később) felszerelkezve megérkeztünk a Csornai Művelődési Ház elé, ahol szerencsére parkolóhely még bőven volt. Bejutva első dolgunk a Lord Butik meglátogatása volt, egyszerűen imádjuk Őket. Egy bolt ahol mindenki boldog, az eladó és a vevő is, ahol segítőkészek, ahol olyan dolgokat is elkészítenek neked ami nincs a kínálatban, ritka ma már az ilyen hely. Következett a büfé, ahol egy ásványvíz és egy kóla csupán 500 forint volt együtt és ahol hagymás zsíros kenyér illatozott a pulton! Aztán sokat beszélgettünk és ismerkedtünk amíg be nem engedtek minket…. a bal oldali ajtón. Na volt is kisebb riadalom, hogy nem egyszerre nyitották az ajtókat… mi lesz itt még? megnyugtatok mindenki több riadalom már nem volt…

A Pair O’ Dice méltó bevezetése után (róluk majd külön) következett kedvencünk a LORD! Jó sok számot nyomtak az új lemezről a Lord45-ről, hogy szoktassák a népeket az új nótákhoz. Természetesen, vegyesen jöttek a régi és új dalok. Vártuk nagyon a Virágdalt, amikor átadhattuk Moncsim egyedi kézzel készített rózsáit, ami szinte megkülönbözhetetlen az igazitól, remélem okoztunk meglepetést a zenekarnak amikor vízbe akarták rakni a koncert után 🙂

A hangulat a szokásos fergeteges Lordos volt, Misinek szinte túl kellett énekelnie minket a daloknál. Misikénk, erősítsed a hangodat, mert ez mindig így lesz! Valószínűleg a kis terem akusztikája miatt, de olyan hangerővel énekeltünk mintha egy stadionban több ezren tették volna mindezt. Sikerült menet közben egy olyan vastapssal meglepnünk Őket, hogy el is érzékenyültek. Ekkor mondta Attila hogy „mondtam én hogy Csornára jöjjünk…” megható és csodálatos volt a jelenet! Imádtam, imádom csodás emlék marad.

Jó a színpad elrendezése is, hiszen itt nincs hely vaskorlátra, cserébe kb 2 méterrel hátrébb vannak felállítva a front mikrofonok. Viszont éppen e miatt Misi és Attila is egészen közel, szinte pár centire tudott elénk jönni. Olyan közel voltak hogy éreztük a belőlük sugárzó Lord energiákat! Frenki, te is jöhetsz legközelebb, várunk, gyere, gyere! Loui téged is…, hozhatod a pergőt előre 🙂 Márk is csodálatosan játszott mint mindig, de felesleges (dehogy felesleges) a zenekar bármelyik tagját e miatt dicsérni, mert mindig többet kapunk tőlük a puszta zenénél, a zenével együtt sugárzó örömöt és szeretetet. Igen, a zene hangjai úgy jutnak a fülünkbe tőlük, hogy a szeretetük bizsergeti közben szívünket! A visszatapsolás is sikerült rendesen, odakentük neki, kaptunk még három számot útravalónak az éjszakai hazaútra.

Két dolog hiányzott nekem (nekünk) nagyon Gidó és a Szóljon a Rock! Nekem a Szóljon a Rock az olyan Lord himnusz és nagyon de nagyon szeretném már újra hallani!

És tudjuk a Lord képletet: Lord = zene + öröm + boldogság + szeretet (a négyzeten!)

Mindörökké szóljon a Lord!

Lord Csorna- 2017.03.26 – csornai művelődési ház

Koncertfotók – Lord Csorna 2017