A Lordnak több hagyománya is van a koncerteken, amelyek nagyon régre nyúlnak vissza, szinte egyidősek a zenekarral. Az egyik ilyen szép hagyomány a virágok a Virágdalhoz. Számtalan érdekes, emlékezetes és megható történetet lehetne felidézni a múltból, ehhez kapcsolódóan, kezdve a Lord klubok által átadott virágarzenáltól (Budapesti Lord napló) egészen Misi 60 szál rózsás felköszöntéséig. Amikor mi is elkezdtünk koncertre járni természetesen részesei szerettünk volna lenni a „ceremóniának” hiszen ez az a pillanat amikor, ha jelképesen is, de valamit apróságot vissza adhatsz abból a szeretetből amit a zenekartól kapunk.
Még csak a második koncertre készültünk amikor Moncsim felhívott, hogy készített „valamit” de még nem mondja el mi az, mindjárt átküld egy képet. Dobtam is egy hátast amikor megláttam a 2 szál selyemrózsát, amit kézzel készített Misiéknek. „Ó ez semmi, hamar összeraktam” mondta nekem, amikor a kezembe vettem a rózsáit… Persze neked semmi, csak úgy mint Bertone-nak megtervezni egy újabb Lamborghinit…. 🙂 Elmesélte, amíg a gyakorlati órát tartotta a gyerekeknek a suliban és kiadta a munkát nekik, Moncsim is lázasan dolgozott, ami fel se tűnt a tanítványoknak, hiszen gyakszi óra van, a tanárnő is bütyköljön csak valamit, addig se piszkál minket 🙂
Csornán adtuk át a rózsákat (galéria első két képe), de az éjszakai hazafelé tartó úton már láttam, hogy valamin nagyon töri a fejét….
Aztán pár nappal később előállt az ötletével, hogy csinálna egy nagy-nagy és nagyonnagy rózsát, nemzeti színű szirmokkal. „Jó de akkor drót is legyen rajta, meg a levele hervadjon ahogy kell….” feleltem neki, hiszen én mérnöki szemszögből közelítettem meg párom szívből jövő ötletét. Moncsim már másnap reggel, tanítás előtt a textilboltban kezdett, megvette a selymeket, a többi hozzávaló mind volt otthon.
Először papíron meg kellett rajzolni a szirmokat, amelyeket duplán kivágva kell összeragasztani, azaz „összeégetni”. Jöhettek a levelek, amelyek erezete szintén égetéssel került a felületére. A szirmok összehajtásakor került mindegyikbe a drót, amely nem csak a formáját adja, de a szárhoz való rögzítéshez is szükséges.
Na ja a szár… a szár az nem volt egyszerű…. először a fél kertet megritkította Moncsikám, hordta be a különböző frissen vágott ágakat, amerre járt felreppenő madarak jelezték útját 🙂 De sajna egyik sem volt megfelelő, túl vékony, túl vastag, túl hajlékony, túl merev… máshol kell keresgélni.
Szerencsére Bodi nem pecázik sokat (igazából semmit), meg suliban is volt, így amikor rápillantott párom a garázsban porosodó pecabotra tudta, hogy megtalálta a megfelelő szárt. Hát… tipikus nő….a pecabot az neki semmi, az nem számít…. ez olyan mintha én, a motorom fényesítéséhez kiakasztanák egy régóta nem használt ruhát a szekrényéből, Óóóóóóó úgyis van elég… aztán meg egy hétig nem kapok vacsorát 🙂 De Bodi csak 12 éves és nem ő kajáztat minket, szóval ez a veszély most nem fenyeget…
Megvolt a megfelelő szár. Persze hogy vasfűrésszel kellett nekiesni, mert a csípőfogó nem volt elég erős a méretre vágáshoz. Ezután be lett tekerve zöld selyemcsíkkal, rákerültek a levelek és elkezdődött a szirmok felrakása. Piros – fehér – zöld, piros – fehér – zöld, tekerés, ragasztás, majd a sziromtő elkészítése. Összesen 9 szirom került fel a rózsa fejére. Amikor elkészült rákerültek a kis selyem szalagcsíkok, a nemzeti színű szalagok. Aztán áthozta hozzám, a drótozás már itt készült sárgarézből közös munkával . Na ja… az első ötletem az igazi szögesdrót hamar megbukott, hiszen akkor meg se lehetett volna fogni…:-) Az utolsó simítások már Sopronban a koncert előtti délelőtt történtek, amikor a szélesebb szalagokra felkerültek a feliratok.
Na innentől kezdve izgult az én Moncsikám, egészen a Virágdalig kalapált a szíve, hogy átadhassa a rózsát Misi által a zenekarnak. Utána önfeledten tomboltunk tovább egészen a Szállj Szabadon-ig!
Szóljon a Lord!
