Előzmények
Ismét triplázott a Lord a pünkösdi hétvégén, Gencsapátiban 2017. június 2-5. között megrendezett Borsodi Pünkösdi Fesztiválon volt a harmadik koncertjük azoknak a fanatikusoknak akik együtt „pünkösködtek” a zenekarral. Mi csupán kettőt húztunk be a háromból, de a harmadikat azt nagyon…. 530 km autózás, 7 családtag és 17 kg eper leszedve, ládába téve!
Gencsapáti azért már nem tartozik bele számunkra a „leugrok egy Lord koncertre” távolságra, azonban óriási szerencsénkre és családunk boldogságos bővülésével, Gencsapátit harmadik otthonunknak, családi szülőföldnek is nevezhetjük. Ugye egészen másképpen hangzik, hogy irány a rokonlátogatás (ilyenkor nem számít a távolság) és …. ja, ja, izé…. este Lord koncert is lesz.
Persze hallottunk már az itteni fesztiválokról egy-egy családi hétvégén, de gondolataimban akkor is csak egy vidéki kép rajzolódott ki, olyan falusi koncertes, azaz focipálya, sör, sátor, fagyi, még sör és Lord koncert. Mikor megérkeztünk a Savaria utcába, már hallottuk a zenét, de ez sem volt túlzottan feltűnő, Itthon, Tárnokon is hallom a mulatóst, ha esküvő van…. Beiktattunk egy előre megbeszélt családi eperszedést bemelegítésnek, ekkor már keményen szólt a rockzene a fesztiválon. Néha megmozdultak a fák levelei…. néha leesett egy eper mielőtt elértem volna… na jó ez túlzás, de tényleg jól szólt a zene az éterben. Végeztünk, aztán összekaptuk végre magunkat, hiszen jöttek-mentek a Facebook üzenetek, hogy Tamaráék már megérkeztek, és a színpad előtt vannak, ki hol merre van, ezért jeleztük a családnak, hogy most, de rögtön, de azonnal indulnunk kell nekünk is 🙂
Pár perc séta és máris messziről magaslottak a vidámpark hatalmas gépezetei, az óriás körhinta és a lengő hinta. A fesztivál előtere igazi vidámpark hangulatot sugárzott, köze nem volt a megszokott vidéki vurslihoz, majdnem hogy komolyabb benyomást tett részleteiben, mint – a már ugye nem létező – Vidámpark Budapesten.
Közben Cimbi (Attila, aki helyben született őslakos) mesélt nekem a fesztivál történetéről, hogyan is nőtte ki magát ekkorára, és a végén hozzátette, hogy bár ez nem egy „Volt” fesztivál, de nem semmi méretű színpadra és technikára számítsunk. És igaza volt…. azta bakker…. ilyen monumentális színpadot, ilyen környezetben még nem láttam. A Borsodi pavilon úgy magasodott az ég felé, mint egy repülőtéri hangár! És ha Attila azt mondta hogy Gencsapáti azért nem egy „Volt”, ezek után én meg lehet azt fogom mondani egy-egy vidéki buli után, hogy jó-jó, de azért ez nem egy Gencsapáti 🙂
Az Ismerős Arcokra értünk be a koncerthelyszínre. A hangerő brutális volt. Minden szinten. Mikor elmentünk megkeresni Tamaráékat az első sorok közé, úgy éreztem mintha odébb taszajtana a hangnyomás. Jó volt találkozni minden ismerőssel, Beatrix meglepett minket egy kézzel készített magyar trikolór karkötővel, amit Moncsival azóta is viselünk, Gábortól és Ildikótól Lordos körömnyomdát kapott Moncsim, akik szokásosan a teljes családdal érkeztek a csemetékkel Rékával és Bendegúzzal a nyakukban. Fecóék is a megszokott jókedvvel és vidámsággal érkeztek az X századik Lord koncertjükre. Végre kezet rázhattam Kertész Robival is a sok levélváltás után. No persze minket nem volt nehéz megtalálni, hiszen ismét a 4 méteres Lord 45 zászlóval érkeztünk, azt hiszem mindenkinek kiszúrta a szemét… egy kedves család oda is jött hozzánk, hogy a gyerekek fotózkodjanak a zászlónkkal ami nagyon jól esett.
A koncert
Kezdődött a beállás, most leginkább a hangszínek állítgatása volt a főszerep, illetve főleg ebben volt más mint az eddigiek. Meg is lestem a digitpultot, ami egyszerűnek tűnt, de tudom hogy nem az. Minden tiszteletem aki ezt csuklóból tudja kezelni. Külön mentek a beállítások a hangfaltornyokra is, hol az egyik kupac szólt hol a másik. Erős Attila remekbe szabott német versikékkel lőtte be a vokálmikrofont. És amikor mi még azt hittük, és úgy hallottuk, hogy nincs is minden készen a helyén, Misi már szólt, hogy részéről OK és mindjárt kezdenek…
A szokásos irgalmatlan hangulattal kezdődött a várva várt Lord koncert. Moncsimmal most nem elöl voltunk, hiszen ott zavarók lettünk volna a hatalmas zászlóval, inkább hátrébb húzódtunk, nagyjából középre. A koncert közben többen is odajöttek és átkaroltak minket, hogy együtt lengessük a Lord zászlót… hiszen nektek lengettük, kedves zenekarunk! A hosszú programot kaptuk, jöttek sorban egymás után a megszokott számok szépen…. szépen a „Rossz fiúk”-ig, amíg Attila gitárjának rádiós összeköttetése meg nem szűnt létezni. Örültem volna ha abban a pillanatban legalább két technikus ugrott volna oda hozzá (mint ahogy egy AC/DC koncertfelvételen láttam), de e helyett neki kellett a gitárokat cserélgetni, próbálkozni sokáig segítség nélkül. Végül jöttek a technikusok és a jól bevált, mindig működő fix kábel jelentette a megoldást… Márk addig szépen húzta a szám intróját vagy háromszor négyszer, nagyon higgadtan uralta a légkört. A közönségben sem volt zúgolódás, csak figyeltük mikor oldódik már meg ez a nem kis probléma…
Ahogy sötétedett úgy kezdték uralni a lámpák a koncert hangulatát, ami összességében nagyszerű látvány volt, de ezért itt is előfordultak technikai problémák. Volt hogy Márk tök sötétben kezdte a billentyűs bevezetőt/szólót, idő kellett mire rátaláltak, aztán Attilának egyszer ki is kellet szólni, hogy tegyenek már rá fényt a gitárszóló kezdetén. Profi zenészekről van szó irgalmatlan rutinnal, de egy-két ilyen malőr nincs rájuk sem jó hatással, hiszen még ha nem is látszik, de igenis megzavarhatja Őket a produkcióban.
Mindezek sem csökkentették a koncert élményét és hangulatát, pusztán azért írtam le, hogy aki nem volt ott velünk érezze, mi minden történhet bármikor még egy profi rendezvényen is. Sőt…. talán ilyen helyeken nagyobb az esély a technikai hibákra, mint egy kisebb buliban.
De a koncert csak ment tovább, úgy bitangul jól, Lordosan. Misi hangját a határig vitte a szél, vagy azon is túlra! A Vándornál megint sokan néztek hogy most mi is van, nem értették a dolgot, pedig nem fiatalok voltak… lehet nem voltak még Lord koncerten. Jók voltak a közös éneklések, Frenki szólója, Loui cucca most nagyon pengén szólt, olyan lábdob hangnyomás volt, hogy öröm volt hallani. Bendegúz nevét újra hallhattuk nem is egyszer, lassan már a számok része lesz, be is lehet írni a daloskönyvbe: „Te is Bendegúúúz”.
A látvány az bizony nem hétköznapi volt ezen a koncerten, pazar volt nézni a zenekarunkat játszani az óriási színpadon, ami talán az Aréna méreteivel is felvehetné a versenyt. Bodi kétszer is megjegyezte nekem, hogy „Zoli basszus ez a színpad nagyobb mint a lakásunk” 🙂 A hangerő lehengerlő volt, de szerencsére nem volt túllőve. Kár lett volna kihagyni és öröm volt részt venni ezen a bulin, még ha oly sok km-t is kellett megtenni érte, még ha reggel 3-ra értem is haza. Büszke vagyok, és köszönöm mindenkinek hogy családunkból 7+1 fő ott volt a koncerten!
Köszönjük nektek Lordjaink, köszönjük -hi-, köszönjük a fáradhatatlan roadoknak és mindenkinek aki a zenekar körül dolgozik!
Szóljon a Lord!
További képek a vaskarika oldalán
