„A gyermek-közreműködők (színészekre, felolvasókra) képzése érdekében a Magyar Rádió még a 70-es években létrehozta a Gyermekstúdió gyerekszínészképző intézményét, hogy a műsorokba minél hitelesebb gyerekhangok kerüljenek. A gyermekriporterek és az ének-zenei oktatóműsorok és komplex kreatív ismeretterjesztő műsorok iskolás gyermek résztvevő is voltak, de elsősorban ifjúsági hangjátékok szerepeit játszották. A gyermekstúdió képzési kurzusai két évesek voltak, a tanulók oktatásáról rendezők és színészek gondoskodtak.”
A Magyar Rádió épületegyüttese.
A Magyar Rádióban kezdődött ez a történetem 1978-ban. Egy nyári estén édesapám, a TV újságot lapozgatva vette észre a Magyar Rádió Ifjúsági és Gyermek Főosztályának Gyermekstúdiója felhívását, miszerint az Magyar Rádió Gyermekstúdiója gyerekszereplőket keres, és oktatást indít az 1978-79-es évre, ide várják a jelentkezőket.
Hirdetés a Pajtás újságban 1978-ból… (Ezt a Pajtás újságot amúgy innen le is töltheted)
Vers, vagy próza volt a követelmény a felvételi vizsgán. Ezek nem estek nehezemre, hiszen az általános iskolában már éreztem, hogy vonz valami… ami keveseket a sulinkban (Pasaréti úti általános iskola, Budapest). Verseket és prózákat tanultam meg, és szerepeltem ahol csak lehetett. Ha jól emlékszem már másodikos koromtól indultam az iskolai vers és prózamondó versenyeken. Kedvencem Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem című könyve volt. Szinte minden évben ebből tanultam meg egy-egy fejezetet és szórakoztattam vele iskolás társaimat. A „Jó fiú felel’, a „Rossz fiú felel” a kedvenceim voltak. Minden évben tovább jutottam, egyszer egészen a megyei szintig „meneteltem”…. Ez lehetett az előzmény, amiből édesapám arra a bölcs következtetésre jutott, hogy próbáljam meg a Gyermekstúdiót. 1978-ban 10 éves voltam. Azaz negyedikes 🙂
A Magyar Rádió Bródy Sándor utcai bejárata nem sokat változott 1978 óta.
Az első próbafelvételire lázasan készültem. A „Brumi kalandjai”-ból tanultam meg egy komplett fejezetet. Hát… nem kellett volna kívülről tudni, ez nem volt követelmény, de mivel a prózamondó versenyeken is mindent meg kellett tanulni, számomra ez akkor már természetes volt. Máig emlékszem, ahogy ott állok a stúdióban, teljes csend vesz körül, amikor az üvegablak túloldaláról, a technikai helységből kiszólnak, hogy „Zoli, kezdheted…”. Ez a Hang pedig Gál Istváné volt, aki akkor az Ifjúsági főosztály vezetőrendezője volt.
Behívó a felvételi második fordulójára….
Az első megmérettetésen sikeresen megfeleltem… A felvételi vizsga második fordulója 1978 szeptember 2-án volt. Itt is előadtam a Brumit, persze sokat gyakoroltam és csiszoltam rajta (10 évesen… ahhh) mert azért az első alkalommal többet izgultam mint kellett volna. De itt már rutinos voltam (hahaha…), már nem rémültem meg annyira a Magyar Rádió épületétől, a Pagodában ülő színészektől, sem a stúdió űrbéli csendjétől.
Megfeleltem mindkét felvételin… boldogság és izgalom….
Felvettek! 1978 október 7-én szombaton délután 14 órakor már gyermekstúdiójának első foglalkozásán ültem a Bródy Sándor u. 5-7. épületében. Egy kurzus két évig tartott azoknak akik bent maradtak, szerintem igen kevesen hagyták abba. A foglalkozásokon megtanultunk szépen beszélni, olvasni, szöveget értelmezni, szóval ami a rádiózáshoz elengedhetetlen. Volt sok szerepjáték, ének, de a legizgalmasabb amikor előkerültek régi rádiójátékok szövegkönyvei és azokat olvastuk össze, egy egy szerepet kiosztva. A stúdió foglalkozásait akkor már Varsányi Anikó vezette, emlékszem hatalmas hullámos hajára és kedves mosolyára, nagy türelemmel foglalkozott velünk. Majdnem minden alkalommal neves vendégek látogatták meg a foglalkozásokat, színészek, rendezők, vagy már „kiöregedett” gyerekstúdiósok.
Engem amúgy is elég hamar megismert mindenki és megjegyezte a nevem. Az volt a szokás ugyanis, hogy a kicsikért a szüleik jöttek a foglalkozások végére. Egy alkalommal azonban hamarabb végeztünk, így én szépen és ügyesen hazamentem busszal és metróval egyedül, mialatt apám a portán várt. A várakozásból hamar rémület lett, már mindenki engem keresett az egész rádióban. Apám tiszta ideg volt és persze balhézott, aminek az lett a vége, hogy értem már többet nem kellett szülőnek jönnie. Ha egyszer haza tudtam menni, menni fog ez menni máskor is 🙂
Először közös, csoportos szerepléseink voltak a „Csiribiri, Ezeregy történet kicsiknek” rádiójátékban, amit Gáll Ernő rendezett. Béres Ilona, Végvári Tamás, Tímár Péter, Berek Katalin, Hegedűs D. Géza, Molnár Piroska, Vencel Vera, Fülöp Zsigmond voltak a vers és mesemondók, a további szereplők pedig: Ambrus András, Ardai Petre, Borbás Gabi, Csomós Ferenc, Ifj. Jászai László, Kaszás Gergő, Kelemen Éva, Kósa Yvette, Kucséber Anikó, Vokány Zsolt, Zarka Csilla és jómagam.
Ha emlékeim nem csalnak az 1978-as gyerekstúdió évfolyamára velem együtt jártak: Ambrus András, Bartucz Attila, Csomós Ferenc, Vokány Zsolt, Zarka Csilla. De voltak közöttünk „régiek” is, mint Csellár Réka, Kaszás Gergő, Szokol Péter. Később csatlakozott a csoporthoz Grünwald Kati, Csöre Gábor, Királyházi Henriett, Láng Balázs, a Nagy testvérek, a Pálok testvérek akik jó sokan voltak…. (a gyermekstúdiósok listáját itt szedjük közben össze …Magyar Rádió Gyermekstúdió évfolyamok )
Természetesen itt nem mi vagyunk, de igy nézett ki egy stúdió a rendező szemszögéből nézve.
Nem sokkal az első közös szerep után, már be-be kukkantottak hozzánk a szombat délelőtti foglalkozásokra (mert ugye hétköznap iskolába jártunk) a rendezők és keresték a szereplőket egy-egy rádiójátékhoz. Az első nagy szerepem a „Ne hagy magad Télapó” Gáll Ernő rendezésében, olyan színészek mellett, mint: Csákányi László, Kútvölgyi Erzsébet, Váradi Hédi, Harkányi Endre és Vörös Eszter. És innentől kezdve nem volt megállás, sorban jöttek a szerepek éveken át, egészen a mutálásomig…
Csodálatos épületbirodalom volt a Magyar Rádió. A Bródy Sándor utcai bejáraton jutottunk be az épületbe, itt egy üvegkalickás portán kellett leigazolni magunkat, azaz le volt adva a nevünk. Azután a belső udvaron találtuk magunkat, szemben a Pagodával. A gyermekstúdió foglalkozásai azonban, ezzel szemben, a bejárattól jobbra fordulva voltak egy közepes méretű teremben, aminek egy hatalmas asztal volt a közepén amit körül ültünk.
A varázslatos pagoda!
A Pagoda egy különleges és kultikus helyszín, itt várakoztak a színészek a felvételek előtt, itták a büfében megvett kávéikat, ették a sütijeiket, vagy szendvicsüket, és cigiztek, és beszélgettek. Mi a „kicsik” pedig ide oda szaladgálva kértünk tőlük autogramokat. Nekem erre két külön füzetem is volt (sajnos már nincsenek meg). Persze az idő múlásával már a színészek is ismertek bennünket, sokszor elhangzott egy-egy kedves szó, ölelés, vagy ültettek le maguk közé beszélgetni. Emlékszem, hogy szinte mindig sokat kellett várnunk a pagodában, mivel mi alkalmazkodtunk a színészekhez, akik volt hogy félórákat is késtek, ha éppen a színházból jöttek, vagy egy másik szerepük volt éppen akkor.
A rádió egész épülete kész labirintus volt, ezért az első időben a pagodában kellett gyülekezni, amig a rendező asszisztens ki nem jött elénk és kísért be a stúdiókba. Sok stúdió volt és nagyon sokban dolgoztunk is. Az 5-re, a 13,14,15-re és a másodikon lévő 22 és 23-ra határozottan emlékszem.
Folyosók… a kép az üzemépület első emeletén készült. A Pagodából indult és sehol sem volt vége 🙂
Folyosó az első emeleten…
És a folyosó a második emeleten, elöl jobbra a 19-es, balra a 20-as stúdiók.
A szerepekért fizetés is járt természetesen, hiszen dolgoztunk már akkor keményen. Ez a meghallgatásért járó 50.- Ft-tól a 2-3 napig tartó főszerep felvételért járó 350.- Ft-ig terjedhetett, … na ez volt nekünk a „csúcsgázsi”
Felkérőlapok az 1979 és 1983 közötti időből. Minden év más színű volt…
A szerep végén kaptunk „Felkérő lapot” amivel mehettünk a központi irodaépület földszintjére a pénztárba. Itt levonták még a nyugdíjjárulékot (ami 50 Ft-esetében pont 2 Ft-volt… atya-gatya…).
A központi irodaépület, ahol a pénztár is volt a földszinten.
Sok időt töltöttünk a technikai helységekben, ezt nagyon élveztük. Itt ült a rendező, (az asszisztens bent volt a színészekkel a stúdióban), a hangmérnök a pult mögött, a technikusok akik a szalagokat indították a rendező utasítására, aki ezután beszólt a stúdióba: „Tessék„. (Vagy bemutatott a kezével 3 -2 – 1 és intés). Egy felvétel egy jelenet összeolvasásából állt. Először olvasópróba, aztán 1-2 próba, aztán a felvétel. Ezután… vagy eközben.. az „Állj..így nem lesz jó” szólt be a rendező, megadta az instrukciókat és újra vettük a jelenetet.
A mágikus hangmérnöki pult. Komoly végzettséggel lehetett csak mögé ülni.
A művészi fejlődésünk mellett természetesen gyerekek tudtunk maradni, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a sok csínytevés és kaland, amit a felvételek előtt, közben és után csináltunk. Bejártunk a zenei stúdiókba, vagy csak csavarogtunk az épületben és fedeztük fel annak minden zugát.
Emlékszem egy alkalommal Csomós Feri haverommal megláttunk egy szintetizátort egy technikai helységben ami éppen tök üres volt. Nem tudtuk, de akkor volt Presszer Gábor Elektromantic című lemezének szalagra rögzítésre. Szóval amíg mindenki kiment kávézni, mi egy jót szintetizátoroztunk a gombok eltekergetésével. Nagy balhé volt, mikor Presszer visszajött és nem az a hang szólalt meg amit órákig keresett és állított be a szintin. Majdhogynem lehetetlen is lett volna ezt reprodukálni, hiszem analóg hangszer volt (talán még Jean Michelle Jarre-nak is volt ilyene), vagy 50 tekerő gombbal és sok karocskával meg tolinckával, amit mi jó elállítottunk.
De be-be jártunk az Omega lemezfelvételére is a 6-os vagy 8-as stúdióba, – már nem tudom pontosan melyik is volt-, ahol meg Debreceni Feri (dobos) dobverőivel gazdagítottuk magunkat. Persze utána megismerkedtünk vele és ajándékba is kaptunk, amit persze nem volt pofánk visszautasítani, mondván, van már ilyenünk…. És még sorolhatnám az apró történeteket…
A 6-os zenei stúdió.
A rádiós éveim alatt a szüleim legnagyobb büszkesége a Márvány teremben zajló élő rádiós közvetítések voltak: a Karinthy Színpad felvétele. Itt nézőközönség előtt élőben adtunk elő darabokat, amit a nézők nevetéssel és tapssal jutalmaztak. Olyan volt ez mint egy színház kicsiben… jobban is izgultam….
A Márvány teremnek különleges varázsa volt az élő adással és a közönséggel.
Nagyon sok mindenre voltam még büszke, illetve vagyok a mai napig. Először is sose tudtam úgy magyar filmet nézni, hogy ne jegyeztem volna meg a körülöttem ülőknek, hogy ki mindenkivel volt lehetőségem együtt szerepelni. Ezek közül kiemelkedő jelentőséggel bírnak egykori rádiós „apukáim„: Pathó István, Gáspár Sándor, Szersén Gyula, Mécs Károly, Bán Ferenc, Kautzky József akiket biztosan tudok 🙂
A rádió szerepléseim a 1985-ig tartottak, amíg a hangom el nem kezdett mutálni. Közben bekerültem másokkal együtt a Magyar Szinkron és Videó vállalathoz is, azaz a Pannónia Filmstúdióba szinkronizálni, de ez már egy másik történet.
Nagy bánatomra, hogy csak most kezdtem bele az emlékek feltárásába, azon szomorú felfedezésem történt, hogy a Magyar Rádió egykori épületeit, bontják szét, gyakorlatilag oda bejutni és a régi miliővel találkozni már nem lehet. Fotó is igencsak kevés van fent az interneten, de majd próbálok én is szerezni.
Rendezők, akikkel együtt dolgoztunk 1979 és 1985 között,
A teljesség igénye nélkül, hiszen mindenkit felsorolni elég nehéz.
Gáll Ernő, Varsányi Anikó, Csajági János, Szikora János, Bozó László, Kalmár Tibor, Varga Géza, Vadász Gyula, Siklós Olga, Dobai Vilmos, Magos György, Halasi Imre, Kőváry Katalin, Solymosi Ottó, Simonyi János, Avanesian Alex, Galamb Sándor, Turián György, Török Tamás.
Gyerekstúdiósok a Facebookon (2017)
A gyerekstúdiósoknak indítottam egy Facebook csoportot. A gyerekszínész, rendező, rendezőasszisztens voltál, vagy bármely más okból kifolyólag közöd volt a Magyar Rádió Gyermekstúdiójához, csatlakozz és oszd meg az emlékeidet velünk.
Magyar Rádió Gyermekstúdió csoport
Az írásomban szereplő fotók forrásai:
Exkluzív – A régi Rádió-székház utolsó pillanatai – Szily László – 2013. szeptember 30
Az utolsó stúdiókat bontják a Bródy Sándor utca 5-7-ben – Írta:Gabor Acs – 12/10/2017
Rádiós képgaléria
>>> Tovább a következő részhez: Gyerekszínész voltam: Pannónia Filmstúdió