Napi Lordom: Budapesti Lord Klub

Budapesti Lord Klub „La Fayette”

lord-klub-vezetok-szabo-paliKlub neve: La Fayette család
Klubvezetők
: Varga Gabi, Szabó Pál, Kovács Hajnal, Radics István
Fotós: Varga Nóra fotóriporter
Cím: Budapest, Vörösmarty Művház, utána  Fekete Lyuk, majd Marczibányi tér,
Megalakulás éve: 1988

1988 November 6-án a Vörösmarty (egykori Ganz–MÁVAG) Művelődési Házban beindult a budapesti Lord Klub. 1988-1991-ig működik, kezdetben kétheti rendszerességgel voltak a klub összejövetelek. Újságcikk bizonyítja létezésüket „A Rock Klub vendégségében A ferencvárosi Lord La Fayett Klubban” címmel. 1988 áprilisában az egész zenekar vendég volt náluk, de ott voltak Loui esküvőjén is, komoly barátságot alakítottak ki és ápoltak a zenekarral. Vendégük volt továbbá Molnár Éva rádiós műsorvezető, A Karthago zenekar, D Nagy Lajos, Balogh József és a Metal Hammer Hungarica munkatársai is. Nagyon sok háttérmunkát végeztek a zenekar népszerűsítésének érdekében, pl.leveleket írtak a rock stúdióknak, a televízió képes nóták kívánságműsorába.

Molnár Éva könyvében írja a budapesti Lord klubról:

„Budapesten létezik egy kedves család. A Hámán Kató úton „laknak”, a Ferencvárosi Művelődési Házban. Nevük: La Fayette. Vér szerint nem rokonok, szívük szerint annál inkább. Vannak fivérek,nővérek, apa, anya, nagybácsi, stb… Igazából a La Fayette egy fedőnév. A budapesti Lord rajongók klubja húzódik meg mögötte. Fanatikusan dolgoznak. Kedvenc zenekaruknak plakátokat ragasztanak, újsághíreket szerveznek, kapcsolatokat keresnek… és ha koncert van, az első sorban lelkesednek.

Minden hónap első péntekjén összegyűlnek, és Varga Gabi klubvezető irányításával hadi tanácsot tartanak. Mi történt az elmúlt napokban és mi lesz az elkövetkezőkben. Lesz-e például Lord koncert, mert ha igen, akkor motorral, autóval, vonattal vagy bármivel irány az a város, színpad, sportpálya, ahol fellépnek a kedvencek. Vaskos klubnaplójuk lassan betelik. Tömve van emlékekkel. Az elmúlt három évben lejegyezték a zenekar minden lépését. Dokumentálták képekkel, újságcikkekkel, koncert- és vonatjegyekkel.”

A budapesti Lord klub 270 oldalas naplójáról itt olvashatsz.

Lord Klub összejövetel 1990 - Foto: lordinfo.hu

Lord Klub összejövetel 1990 – Forrás: www.lordinfo.hu

Interjú Szabó Palival (2017)

Megkértem Szabó Palit, hogy ennyi év távlatából meséljen nekünk a Budapesti Lord Klubról.

Sbs: Mikor ismerted meg a Lord zenekart?
Pali: A zenekart 1985-ben hallottam először. Az első koncertem 1987-ben a KEK-n volt, de onnantól nem volt megállás!!! Sorra mentem a vidéki koncertekre ahova csak lehetett.

Sbs: Arra emlékszel hogyan született meg a klub alapítás ötlete?
Pali: Már az első bulik után azon agyaltunk az akkori párommal (Kovács Hajni), hogy kellene egy Lord klubbot csinálni itt Pesten. Egy Miskolci koncert előtt beszéltünk a Fefével (Vida Ferenc), aki nem kicsit örült a dolognak. A tényleges melót 1988 tavaszán kezdtük, de mivel kapcsolatunk Hajnival megszakadt, így egyedül folytattam.

Sbs: Na meséj csak!
Pali: Elsőre a Ganz Mávag Művelődési házban működő Fekete Lyuk lett a helyszín. Nagy Gyula volt a patrónusunk akinek annyi kikötése volt, hogy először egy koncert, és ha az beüt akkor mehet a klub is. A koncertet leszerveztük és nagyon drukkoltunk, hogy összejöjjön a szükséges nézőszám, mert minimum 500 ember volt a limit! Addigra sikerül néhány segítőt is magam mellé édesgetni. Petrás Emesét, és két másik lányt is. Egyiküket Ildinek hívták, a testvére Viki volt. Velük és a nővéremmel két hétig, minden nap este végig plakátoztuk a várost. Ha jól emlékszem heti 2500 db plakátot kaptunk. De a buli nagyon bejött! Elővételben elment az 500 jegy! A vége 1028 fizető volt úgy, hogy a koncerttel egy időben kezdett az EDDA a KEK-n!

Budapesti Lord Klub - 1989

Budapesti Lord Klub – 1989

Sbs: Szóval EDDA kontra Lord pesti esti volt, nem semmi 🙂 És a klub hogyan működött tovább?
Pali: Utána havonta 2 alkalommal volt klubtalálkozó. Ebből az időből a legemlékezetesebb dolog a következő klub nap, ami december 6. környékére esett. A nővérem kitalálta,hogy csináljunk mikulás csomagokat! Kezdés előtt úgy 2 órával…. Nofene…. csináljunk! Gyorsan össze dobtunk 168 db(!) mikulás csomagot. 2-3 szem szaloncukor, dió, alma, mogyoró, fogászati etye-petyék és a csomagok mellé több mint 200 db zsíros kenyeret hagymával!! Szóval… osztogatom a belépőknek a csomagot meg a zsíros kenyeret, egyszer csak megjelenik egy hatalmas, tagbaszakadt alak tele vas szögekkel, csizma egyebek… A tekintetétől még az acél is megolvadt volna! Remegve adom neki a csomagot meg a zsíros kenyeret… Erre rám néz és elképesztő tanácstalan tekintet a válasz! „Ez mi??” – kérdezi. Mondom „egy kis mikulás ajándék” A csávó áll… nézi a csomagot és egyszer csak elindulnak a könnyei! „Mi a baj?” – kérdem. Erre nagy nehezen kinyögi: „Még életemben nem kaptam Mikulás ajándékot…” Tudni való a Fekete Lyuk törzsközönségéből is sokan jöttek hozzánk. Ez egy nagyon megható élmény volt… De aztán tavaszra a viszonyunk eléggé elhűvösödött a Gyulával. Volt, hogy csak úgy minden előzmény nélkül behozta a Classica zenekart és az volt a klub délután. Aztán már anyagi problémák is adódtak, úgyhogy jobbnak láttuk lelépni.

Sbs: Ha jól tudom többször is költöztetek
Pali: Igen. 1989 márciusában már a Marczibányi téri Művelődési házban ért bennünket a Zenekar. A régi tagok közül itt volt nálunk: Sipsi és Szántai Gyuszi. A nyár természetesen koncertekkel telt. 1990 februárjában bevittek katonának és addigra a mellettem segédkezők vették át a stafétát: Radics Pisti, Varga Gabi, Csízi Móni. A Marczibányi térről átmentünk a Ferencvárosi Művelődési Házba.

Sbs: Mikor és hogyan lett vég a klubéletnek?
Pali: A leszerelés után már nem nagyon volt energiám a dologhoz, és az érdektelenség miatt ismét költöztünk. Az akkori Bakáts téri  Fidesz iroda egy helyiségét sikerült megszerezni. Ezért nem kellet fizetnünk és ez sokat lökött az érvelésen. Az előző helyszíneken mindig zsebből fizettem a bérleti díjat. Ha megvolt ha nem, de általában nem volt meg… ’91-’92-ben már szanaszét széledt a csapat a zenekarral együtt. Amikor Erős Attila bejelentette, hogy kilép a zenekarból én is befejeztem az aktív „rajongást””

Sbs: A végére van még valami emlékezetes történeted?
Pali: Ó, hát emlékezetes történet nagyon sok van. De ami számomra a legdurvább izgalmakat hozta az a következő volt…

’90 nyarán a zenekar a Szlovákiai Zeliezovce (ha jól emlékszem a nevére) nevű helyen játszott. Én Vácon voltam akkor egy laktanyában (neve maradjon homály). A többiek pont arra mentek kifelé az országból, és nahát… micsoda véletlen pont megálltak, hogy engem is magukkal vigyenek! Természetesen bevonuláskor „elfelejtettem” leadni az útlevelemet 🙂 Mivel másnap reggel szolgálatba kellett állnom, így nem tudott az ÜTI hivatalosan elengedni, de egy üveg jóféle konyak kíséretében megegyeztem velük, hogy „dobbantok” és reggel 5.30-ra az ágyamban leszek! Akció indul! A csapat még civil gúnyával is készült számomra! A parassapusztai átkelőnél a nagy örömre inni kellett, hát a Radics Pistivel betámadtuk a kocsmát! Isszuk az áldomást és egyszer csak nézzük,hogy a kocsi amivel jöttünk, már rég átment a magyar határon és a senki földjén integetnek,hogy menjünk már! Igen ám de az útlevelem meg pont abban a kocsiban volt! Én oda nem mehettem, ők vissza elvileg nem jöhettek! Kivert a víz, hogy ennyi volt…. irány a hadbíróság… mert ugyebár az egy közönséges dezertálás ami nem 30 nap fogdával van megtáplálva! De valahogy csak összehoztuk, visszahozták az útlevelem és sikeresen átjutottunk gond nélkül. Este Lord buli, happy….stb. Éjszaka irány vissza! Mondanom sem kell elsőre eltévedtünk az úton. Valahol Léva környékén tudatosult bennünk, hogy marha nagy gáz van! Száz szónak is egy a vége 5 óra 40-re értem a körletbe, azonnal ébresztő meg a szokásos regula katonáéknál! Kilenc órakor vettem fel az őrszolgálatot, de azt a senki nem rakta ki a kirakatba amit én akkor őrszolgálat gyanánt műveltem! Hmmm… Illetve az 1989-es Bécsi koncert volt még hatalmas élmény, de az meg a klubnaplóban le van írva, szóval azt nem ragoznám ha nem muszáj!

Sbs: Köszönöm!

>>> Vissza a Lord klubok oldalára <<<