Balogh József költő-tanár, a Lord bárdja

Balogh József nagysimonyi költő-tanár, a Lord szövegírója

Lord (1981-2011)

Életpályája röviden

Balogh József (Pécs, 1951. december 15. – Szombathely, 2011. december 20.) szombathelyi ifjúsági és ismeretterjesztő író, költő, pedagógus, a Lord zenekar dalszövegírója.

Felsőfokú tanulmányait 1970-1973 között a szombathelyi tanítóképző főiskolán, 1983-1985 között a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán végezte. 1973-ban Őriszentpéteren kezdett tanítani, de két év után Nagysimonyiban folytatta pedagógusi pályáját, ahol 1987-ig dolgozott. Ekkor ismét Szombathelyre került a Hunyadi János Általános Iskolába, majd 1995-től a szombathelyi Eötvös József Általános Iskolában tanított. Utolsó éveiben a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola tanáraként tevékenykedett, melynek könyvtárát 2012-ben róla nevezték el, és amely Balogh József személyes hagyatékát is őrzi.

Irodalmi munkássága, illetve tanári tevékenysége mellett a szombathelyi Lord együttes dalszöveg írója. 2008-ig kilenc hanghordozó viseli keze munkáját. Gidófalvy Attila 10 parancsolat című szóló albumának szövegeit is ő írta. Több versét a Tarisznyások Együttes zenésítette meg.

2012-ben tisztelői, emlékének ápolására, szellemi örökségének megőrzésére a létrehozták a Balogh József Öröksége Alapítványt. Célja Balogh József költői, dalszövegíró szellemi hagyatékának gondozása. Évente, minősítő céllal, vers- és prózamondó találkozókat rendeznek amatőrök részére, és író-olvasó találkozókat, rendezvényeket szerveznek.

Forrás: Balogh József (költő, 1951–2011) – Wikipédia

Balogh József kézzel írt önéletrajza az 1987-es Lordolgok című könyvben

Balogh József kézzel írt önéletrajza az 1987-es Lordolgok című könyvben

A Wikipédián sok mindent olvashatsz még a tanár úrról, megtalálod a köteteit, munkáit és elismeréseit. A most következőkben azonban a Lord zenekarral való kapcsolatát fogom felidézni. Nem könnyű a feladatom, hogy olyan köntösben tálaljam a következő sorokat, amelyek méltók egy nagyszerű emberhez, egy költőhöz….

Balogh József a Magyar Rockzene halhatatlan Lordja, a Lord bárdja!

1981-et írunk amikor a Lord már ismert zenekar volt Szombathelyen. Nem csak sokan szerették és sokan jártak koncertekre, de már volt sajtó támogatásuk is. Kozma Gábor helyi újságíró (Vas Népe) is rendszeresen foglalkozott velük, publikált cikkeket a megyei újságba, ezért jól ismerte a zenekart. Akkoriban a számok szövegei nehezebben születtek az átlagosnál, hiszen a Lordot zenészek alkották, akikben az írói véna pont annyira volt meg, ami egy hétköznapi dalhoz kellett. De ők már ekkor ennél többet szerettek volna. Ez a közös ismerős említette meg a tanár úrnak, hogy van egy remek helyi zenekar, csak a szövegekkel vannak gondban, tudna-e nekik segíteni. Tanár úr írt is egy levelet a Lordnak, mondván, meghallgatná őket, mivel addig nem is tudott a létezésükről. Eltelt azonban nem kevés idő, mire választ kapott. Ellátogatott hát egy zenekari próbára, ahol azonnal megfogta a Lord zenéjének harmóniája és dallama. Így kezdődött az egyedülálló közös utazás a rock világába, így vette kezdetét a közös munka.

“… szövegekkel sok baj volt. Igazából csak Sipsi felesége, az Ildi írt jókat. Majd ez a gond is megoldódott, Balogh József színre lépésével. …, … Kétségtelenül kedvező változást jelentett Balogh József nagysimonyi költő-tanár „leigazolása” is. Balogh átfésülte a korábbi szövegeket, igazított a fazonon. Az általa írt új dalszövegek, ahogy ő fogalmaz: versforgácsok – tartalmasak. Esetenként továbbgondolásra késztetnek. ….”  – részlet Kozma Gábor: Lord Rock Sztory könyvéből

Az első dalszöveg amit tanár úr írt a Napvilág volt, majd jöttek sorban a szebbnél szebb és jobbnál jobb szövegek:
Arcod tenyeredbe, A zenekar önéletrajzából, Széllel szemben, Fordul a föld, Dal a békéért, Addig jár a korsó a kútra, Zaklatott fények, Száz év, Kisfiú, Mesedal, A róka és a holló, Csakis a lényeg (Tépett álom), Akarom Őt, Szólj rám, Kényes éjszakák, Élj, érezzél engem, Csörög a vekker, Nem érnek énrám, Bújócska, Virágdal, Csenddel üzenek, Sűrű csend az éjjel, Össze is dőlhet a világ, Szemedben csillagok (3 változatban is), Karácsonyéj, amelyek közül a Holló és a Róka az 1986-is Siófoki InterPop Fesztivál döntőbe került száma.(A kiemelt dalok a 2017-es koncertturné minden állomásán elhangoznak…)

Balogh József a kezdeti Lord években így beszél a dalszövegekről:

“6 éve vagyok a Lord szövegírója. Tudom a szöveg “csak” szolgálója a zenének, de jó szolgák nélkül a király sem lehet igazi király. Igyekszem a harmóniák megfelelő “udvartartását” biztosítani. Mitől lehet jó – szerintem – egy-egy szöveg?

Ennek több összetevője is van. Azért is nehéz jó szöveget írni, hisz annak alkalmazkodnia kell a dallamhoz, a szám ritmusához, pontosan kell illeszkednie, hogy egymást erősítve közvetíthessenek. Leegyszerűsítve: lágyabb zenéhez líraibb sorok illenek, a keményebb muzsikához “szókimondóbb” dukál. Gyakran ki kell bújnom a bőrömből, hogy ne verset írjak, ne csak képekben gondolkozva fejezzem ki magam. Kerüljem persze a közhelyes szókapcsolatokat, szófordulatokat. Stilisztikai-nyelvtani szempontból tiszta legyen a “mű”, ne tartalmazzon elcsépelt szavakat, ne legyen blőd, stb. Legyen viszont közérthető, viszonylag könnyen és gyorsan megjegyezhető, s “mondjon” is valamit.

A mi esetünkben az a gyakorlat, hogy előbb mindig a zene születik meg, s erre írom én a “magamét”. Ez nehezíti a feladatot, hisz a kész zenei anyag “zabolázza” a gondolatokat, számomra már adott a szótagszám, megszabott a keret, hallom, hogy hova kell a hangsúlyoknak esniük. Azaz: meg kell “tanulnom” a számot.

Igyekszem nem “olcsó” lenni, sokáig próbálgatni-keresgélni a legmegfelelőbb kifejezéseket, gyakran 4-5 alkalommal is átírom a már késznek vélt strófákat-refréneket. Akkor örülök mégis a legjobban, ha egy-egy verssor, vagy versszak szinte valódi versnek is elfogadható lenne. Erre azt hiszem a vájtabb fülűek, az “érzékenyebbek” rá is éreznek. A “szolgának” ezáltal lesz becsülete, vagyis, hogy egy-egy koncerten a közönség együtt énekli az én “kitalációimat.” – részlet a Kozma Gábor: LordDolgok – Lord rock-sztori II kiadványból (1987).

Balogh József a Lord bárdja, a lord dalszövegírója

Balogh József a Lord bárdja, a Lord dalszövegírója – 1991

Tanár úr azonban nem elégedett meg azzal, hogy a zenészekkel együtt dolgozott. Nyitott volt a közönség, a rajongók felé is, igyekezett bevonni Őket munkájába. Várta tőlük a visszajelzéseket, a kritikákat, fontos volt számára, hogy gondolatai elérik-e költői célját. Ez is páratlan és egyedülálló a magyar rock-történelemben!

Részlet a Lordolgok című könyvből

Részlet a Lordolgok című könyvből

Ekkor még hanglemezre nem kerültek a dalok, de a második Lord kiadványba, a Vas Megyei Pedagógiai Intézetben, 1987-ben megjelent Kozma Gábor – LordDolgok – Lord rock-sztori II füzetecskébe igen. Ez a kis könyv mondható Balogh József első hivatalos Lord dalszöveg gyűjteményének, hiszen a “kis könyv” nagy részét ez foglalja el.

A dalok szövegeinek végleges formáját azonban Misivel egyetértésben kellett elkészítenie:

“Jaj, a szöveg! Szegény Balogh Józsi! Mit szenvedhet! Misi igényes ember. Akármit nem hajlandó elénekelni. A dalok az Ő száján minden egyes alkalommal újra megszületnek.” – részlet Molnár Éva: Lord könyvéből

Balogh Józsefet a Lord Klubokba is szeretettel invitálták, hiszen a rajongók hatalmas tiszteletét vívta ki munkásságával.

Nem is úgy fogalmaznék, hogy “szövegeket írt a Lordnak”, hanem a helyes megfogalmazás: “A Lord dalszövegírója”, hiszen a zenekar része volt már akkor, a zenészek mindenhol hatodik tagként emlegették.

Nagy szeretet övezte körül és pont annyira fontosnak tartották a zenekarban, mint bármelyik zenészt, aki nélkül a Lord nem működik. Emlékek is őrzik a Budapesti Lord Klubba tett többszöri látogatását, amelyet egy rögtönzött, a klubnak írt verssel tett szintén hallhatatlanná, amely a klub naplóban olvasható “Szabó Pali sirató” címmel.

Balogh József bejegyzése a Budapesti Lord Klub naplójába 1989-ben

Balogh József bejegyzése a Budapesti Lord Klub naplójában 1989-ben

A következő nyomtatott Lord kiadvány a Szombathelyen, 1990 megjelent A Lord együttes dalszövegei a Big City Lights, a Szemedben Csillagok, a Ragadozók, és a Lord 3 nagylemezek dalainak szövegeit tartalmazza.

Közben sorra jöttek a hanglemezek és rajtuk Balogh József örök életű szavai. A Rock hallhatatlan!!!

Az alábbi listában szereplő 10 nagylemez, és 2 kislemez fűződik nevéhez, de ezen kívül több válogatás és koncertlemez hallhatók az általa írt dalok szövegei:

  • 1985: Big City Lights ‎(LP, Album) / SSM Records / 020 014-1 A
  • 1986: Akarom Őt / Tépett Álmok (Csakis A Lényeg) / Start / SPS 70706 / 1986 (kislemez)
  • 1988: Szemedben A Csillagok ‎(LP, Album) / Profil / SLPM 37152 / 1988
  • 1988: Szeptember: Hol A Híd – Lord: Holló – Róka (7″, Single) / Start / SPS 70751 / 1986 (kislemez)
  • 1989: Ragadozók ‎(LP, Album) / Bravo / SLPM 37240 / 1989
  • 1990: Lord 3 ‎(LP, Album) / Pepita / SLPM 37387 / 1990
  • 1990: Gidófalvy Attila: Tízparancsolat (LP) / Hungaroton / 1990
  • 1991: Az Utca Kövén ‎(LP, Album) / Quint / QUI 106009 / 1991
  • 1993: Olcsó És Ügyes ‎(CD, Album) / LMS Records / LMS 003 CD / 1993
  • 2002: Lord 2002. ‎(CD, Album) / Hungaroton / HCD 71155 / 2002
  • 2006: Kifutok A Világból ‎(CD, Album + DVD) / Hammer Records / HMRCD 117 / 2012
  • 2010: Örökké ‎(CD) / Hammer Records / HMRDVD087 / 2010

2007-ben így nyilatkozott:

“Büszke vagyok rá, hogy egy kedvelt rockcsapat dallamaira én írhatom közel harminc éve mindazt, ami maradandóvá lehet, amely segíti az alkotói műhelymunkámat, amely eltalál a rajongók lelkéig” – részlet Varga Tímea: Mindhalálig Lord könyvéből

És mennyire igazak sorai! Az én lelkemet 2017-ben találta el, mikor már sajnos nincs köztünk. Pedig mennyire örülnék, ha szót válthatnék vele, és elmondhatnám mennyire boldog vagyok, hogy gondolatait hallgathatom nap mint nap, megunhatatlanul. Olyan dalszövegek ezek, amelyek messze kitűnnek a többi zenekarétól. Nem mások lebecsülésére mondom ezt, de Balogh József szavai közötti szüneteiben is ott a megfoghatatlan gondolat, a mondanivaló.

Nem fogok itt példákat hozni, hiszen nincs is olyan hogy “legjobb” dalszöveg nekem sem. éppen úgy mint Balogh tanár úrnak sem volt. Tudom…. hiszen miközben Moncsimnak szerkesztettem a daloskönyvet, számtalanszor olvastam a sorokat és számtalanszor láttam benne saját sorsomat, a múltamból egy pillanatot, a jelenemből egy történetet. Ez az ami engem ennyire megragadott. Olyan gondolatok ezek, amelyek akár rólad is szólhatnak, olyan szavak, amelyeket te is bármikor elmondhatsz a párodnak, gyermekednek. Csodálatos felismerés volt ez számomra.

Balogh Józsefet “megkörnyékezték” más zenekarok is, hogyne tették volna, hiszen dalszövegei egyedülállóak, Ő azonban egész életében hű maradt a Lordhoz.

“Igen kértek más bandák is, de én hűséges vagyok a Lordhoz. Még annak idején a Blokádnak írtam néhányat, de azóta a válaszom mindig az a felkérésekre, hogy ha jót írok az a Lordé, rosszat meg miért adnék ki a kezemből…” – részlet Varga Tímea: Mindhalálig Lord könyvéből

Pedagógusi-költői életében tett munkásságáért kapott díjak mellett, 2006. áprilisában megkapta az “Európai Arany Művész nemzetközi minőségi díj a magyar rockzenében nyújtott tevékenységéért” díjat a teljes Lord zenekarral együtt, amit magyar rockzenekar még soha nem kapott.

Az "Európai Arany Művész nemzetközi minőségi díj" Balogh József tanár kezében - 2016

Az “Európai Arany Művész nemzetközi minőségi díj” Balogh József tanár kezében – 2006

2011-ben azonban életének 60. esztendejében, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt. A közkedvelt tanár úr, akinek örök érvényű dalszövegeit százak és ezrek éneklik a Lord koncerteken, december 15-én ünnepelte 60. születésnapját. Ebből az alkalomból barátai és családja megjelentették a Reményringató című kötetet, Balogh József utóbbi két évben született verseivel.

A Reményringatót itt rendelheted meg (KATTINTS IDE) –  a könyv eladásából származó teljes bevételt Balogh József családjának ajánlották fel barátai.

A Lord zenekar így vett végső búcsút a baráttól, a társtól:
“Mert Te jó vagy a legjobbak közt,
Ki mást mond, ahhoz ne legyen közöd!”
Isten veled Tanár úr! – Misi, Attila, Gidó, Loui, Frenki, -hi-