Korábbi Lord tagok: Hollósi László

Hollósi László (Lacika) dobos

Lord: 1984-1989

lord-hollosi-laszlo-dobosHollósi László Kőszegen született 1964 június 16-án. Tizenhárom éves korában kezdett a zenével foglalkozni, amikor elhatározta hogy megtanul zongorázni és saját zsebpénzéből elkezdett járni Agócsy Ida magániskolájába. Az óránkénti közel 100 Ft akkoriban igen nagy pénznek számított.

“Szeptemberben kezdtem zongorázni tanulni. Azonban karácsonykor szóltam Ida néninek, hogy sajnos nem tudok tovább járni, mert elfogyott a zsebpénzem. Hát nem a szüleid küldtek? – kérdezte Agócsi Ida.” – aki ekkor megkereste szüleit és elmesélte a történteket.

Természetesen ettől kezdve már szülei fizették a magánórákat, így vizsgázott le később a szombathelyi zeneiskola 2 éves anyagából egy év szorgalmas tanulással.

Ezt követően a kőszegi zeneiskolában Gréts Károlynál kezdett dobolni. Középiskolásként a szombathelyi Zeneművészeti Szakközépiskola ütőtanszakát végezte el. Később Nesztor Ivánnál tanult Budapesten, Hoffer Péternél pedig Sopronban.

Megfordult rock bandákban, country és blues zenekarokban és egy ütősegyüttesben is. Zenekarai megállás nélkül sorban követték egymást. A Gold Boys-ban kezdte pályafutását.

1984-ben Vida Ferenc hívta a Lord zenekarhoz: “1984-ben érkeztem a zenekarhoz. Nagyon egyszerű módon. Vida Feri megkeresett,hogy legyek a zenekar dobosa.” – emlékszik vissza Lacika 2017-ben.

Lord koncert: Lacika a bőrök mögött (Pohl Mihály fényképe)

Ezekben az években készültek a Lord első hanglemezei (Big City Lights, Szemedben a Csillagok), de számos korabeli TV felvételen, korabeli újságban, magazinban (Vas Népe, Polip, Ifjúsági Magazin) is látható volt a zenekarral.

lord-zenekar-kepes-tortenelem-sbs-1984-4

A Lord zenekar 1984-ből: Erős Attila, Pohl Mihály, Vida Ferenc, Mészáros Gábor, Hollósi László. Fotó: Czika László

Egy apró szösszenet Lacitól visszaemlékezve a Lordos időszakra:

“Természetemből fakadóan és dobosként is mindig inkább a háttérben maradtam, ezért bármilyen furcsa, de többször előfordult velem, hogy biztonsági emberek nem engedtek fel a színpadra, mert nem ismertek fel. Sőt olyan is,hogy, rajongók sem tudták, hogy ki vagyok. Egyik koncert után a zenekar dedikált, többek között egy plakátot kellett aláírnunk, én is odafirkantottam a nevemet, mire felkiáltott az egyik rajongó: öcsi ne firkáld a plakátomat, mert kupán váglak.”

1989 január 2-án távozott a Lord zenekarból. Egy korabeli újságcikkben így olvashatták az akkori rajongók:

A DOBOS:
“Gyors kéz, pörgetés, biztos reflexek, stabil alapok. Nem jön zavarba, ha a  bőröket az igényesebb jazz-rock stílusban kell koptatni, akkor sem, ha sima variációk várnak rá, Hollósi László a Lord együttes biztos pontja volt éveken át. Szerény és visszafogott fiatalember, él-hal a zenéért. Ha csak egy kicsit is lazít, már jár a keze. Nem csoda, hogy a Lord népes tábora kedvelte, szerette őt. De miért múlt időben? Az ok prózai: nemrég felmondtak a dobosnak, új ember vette át a helyét. Zenekaron belüli vitákra gyanakodtunk. de kiderült, nem erről van szó. A Lord nyugati menedzsere kérte a cserét. Pontosabban eleinte kérte, majd követelte. Végül is megszületett -, a döntés. Nem a mi feladatunk ennek taglalása és minősítése, ez valóban a Lord belügye. De az tény, hogy sokaknak fog hiányozni a népszerű „Lacika”. S azt is reméljük.”előbb-utóbb felbukkan majd valamelyik bandában, a bőrök mögött…”

1989-ben már a Blues Henger zenekarban játszott, de még ebben az évben Dózis együttes dobosa lett, amelyben abban az időben több későbbi Lord zenésszel játszott egy bandában. A tribute világába kalandozva lett a Dire Straits Emlék Zenekar dobosa. Műfajt váltva került Varnyú Country zenekarhoz, amelyet a Red Rock Company követett.

A 2000-es években több bandában is megfordult mint a Báró Blues Band, vagy a 4N Acoustic Performance zenekar. A 4N Acoustic Performance. 2009-ben alakult azzal a céllal, hogy kedvenc előadóik dalait akusztikus hangzásban szólaltassák meg. Műsoruk változatos és több zenei irányzatot is felvonultat: Eric Clapton, Sting, L.G.T., Michael Buble, TheEagles, C.C.R., Toto, Beatles.

Ezután következett Az Üveges meg a Többiek. Ez a zenekar 2011-ben alakult. Tagjai “Öreg rockerek” akik a Hobo, Deák Bill, P. mobil, Edda zenéjén nőttek fel, koncertjeiken többek között Deák Bill, és Hobo számokat adtak elő.

 

Jelenleg a The LiverPaul, a Midnight Special, a Westend Blues és Az Üveges meg a Többiek zenekarokban játszik.

A The LiverPaul 2017-ben alakult Beatles emlékzenekar. Kutrovics Tamás szólógitár, Hollósi László dob, Weinelt Gábor basszus gitár, Talabér József ritmus gitár

A Westend Blues 1998-ban alakult Szombathelyen. Előadásmódjában főleg a Chicago-blues-os gyökerekhez nyúlt vissza a swing és a funky elemeivel vegyítve azt. A zenekar alakulása óta rendszeres vendége számos klubnak és nagyszínpados rendezvénynek.

A Midnight Special zenekar 2000 őszén alakult, meghatározó stílusuk a country-rock kiegészítve a hagyományos, igényes country zenével és színesítve angol és amerikai előadók szerzeményeivel. Az európai country zenei élet talán legjelentősebb fellegvárában, a németországi Pullman Cityben évenként megrendezésre kerülő Country Awardon 2001-ben a zenekar kategóriában második helyezést ért el.

A The LiverPaul pedig egy nemrégiben (2017) alakult Beatles emlékzenekar.

A zenekarokon túl a Dobos Magazin alapítója és főszerkesztője volt tizenhárom éven keresztül 2000-től 2013-ig. Ezen időszak alatt 39 nyomtatott és 4 interneten elérhető újság jelent meg. A Dobos Magazin volt a magyar dobosok egyetlen szakmai újságja.

Hollósi László (Lacika) a Ritmusállomás Ütősegyüttessel és a Dobos Magazin

2004-ben megalapította saját dobiskoláját Ritmusállomás Dobiskola néven, amelyben azóta is tanít. A ritmus szeretete olyannyira érezhető egyéniségén, hogy szinte mindenen szeret és tud dobolni. A Ritmusállomás Ütősegyüttesben a dobok mellett sok más használati tárgy is hallható, amelyből ütőshangot lehet elővarázsolni.

2014 óta saját dobkaraoke műsorával is fellép, ismert számok zenei alapjára dobol. 2017-ben részt vett a Hangszert a Kézbe interaktív zeneoktatási roadshow-n, ami a magyar zeneoktatás történetének egyik legnagyobb szabású eseménye, ahol ezt az egyedi és  különleges dobkaraoke műsort mutatta be a fiataloknak.

Hangszerei

Dobfelszerelések:

  • Tama Starclassic Performer:
    22″x18″ nagydob, 10″”x8″ tam, 12″x9″ tam, 14″x12″ tam
  • Yamaha Power V:
    20″x16″ nagydob, 10″x10″ tam, 12″x10″ tam, 14×12″ tam
  • Mapex Pro M:
    22″x18″ nagydob, 10″x8″ tam, 12″x9″ tam, 14″x12″ tam

Pergődobok:

  • Pearl Sensitone Elite 14″x5″,
  • Mapex Black Panther 14″x5-1/2″
  • Tama Starclassic 14″x5-1/2″,
  • Mapex Pro M 14″x5-1/2″,
  • DrumCraft 14″x5″

Cintányérok:

  • Agean Custom Series:
    Ride 20″, Thin Crash 15″, Thin Crash 14″, Hi-Hat 14″, Splash 8″
  • Istanbul Traditional Series:
    Ride 20″, Thin Crash 16″, Thin Crash 14″, Hi-Hat 14″, Splash 8″
  • Sabian AA Series:
    Ride 21″, Hi-Hat 14″

Zenekarok

  • Gold Boys (1979-1982)
  • Lord (1984-1989)
  • Blues Henger (1989-1990)
  • Dózis (1989-1991)
  • Varnyú Country (1993-1997)
  • Red Rock Company (1997-1999)
  • Midnight Special (2000-napjainkig)
  • Westend Bues (2000-napjainkig)
  • Dire Straits Emlék Zenekar (2002-2003)
  • Ritmusállomás Ütősegyüttes (2004-napjainkig)
  • Báró Blues Band (1999-2004)
  • 4N Acoustic Performance (2010-2012)
  • Az Üveges meg a Többiek (2011-napjainkig)
  • The LiverPaul (2016-napjainkig)

Lemezek

  • Lord: Big City Lights (1985)
  • Lord kislemez (1986)
  • Lord: Szemedben a csillagok (1988)
  • Varnyú Country: On The Road Again (1994)
  • Varnyú Country: Öregember ne utazzon motoron (1994)
  • Báró Blues Band: Tündöklő Blues (1999)
  • Midnight Special: On Country Tracks (2001)
  • Westend Blues (2001)

Cikkek, interjúk további képek:

Forrás: hu.wikipedia.org/wiki/Holl%C3%B3si_L%C3%A1szl%C3%B3