Lord koncert – Sitkei Rockfesztivál – 2017.08.26.

Sitke. Egy hely, ahol a Lord zenekar, a kezdetektől fogva fellép. Próbálták Őket kihagyni, de hamar rájöttek, hogy Lord nélkül nincs Sitke. Olyan Lordos rajongó tömegeket mozgat meg ez a koncert helyszín amit elmondani nem lehet, csak átélni…

„…Vida Feri 1986 májusában azonnal igent mond a burkolt koncertfelkérésre. A Lord a ’86-os évben sikerei csúcsán áll, koncertjeit ezrek látogatják. A gázsit felajánljuk, teszi hozzá Vida. Erről van szó, ilyen gesztusok teszik hitelessé tervünket. Olyan bulit csapunk, hogy azt megemlegetik, lelkesül most már Balázs Fecó is…. ”  (részlet a Sitkei rockfesztivál történetéből)

Részletek a Budapesti Lord naplóból

Részletek a Budapesti Lord naplóból

Előzmények

„Sitke, Sitke, Sitke…. Sitkére jönnötök kell! Ezt ne hagyjátok ki!” – hallgattuk már hetek óta a Lordosoktól, mi meg csak gondolkodtunk és kerestük a kifogásokat… Azaz hogy egyedül maradnak a gyerekek, messze is van (tőlünk 220 km), alig több mint 1 órát játszik majd a Lord…. szóval még nem tudjuk…. Aztán két nappal a 31. Sitkei Rockfesztivál előtt kiderült, hogy minden gyerek jó helyen lesz majd, szóval a szülői akadály el is hárult részünkről.

Szombat reggel aztán keményen megcsapott minket a sitkei Lord láz! Menjünk, de csináljunk is valamit Lordjainknak ami más zenekarnak biztos nem lesz! 10 perc ötletelés reggel 7-kor a teraszon Moncsimmal, majd nekiállunk a koncert táblák elkészítésének.

lord-koncert-sitke-2017-01

Ennek régen hagyománya volt, ráadásul Lordos története is van 1990-ből, amikor a Budapesti Lord Klubosok egy hatalmas lepellel indultak egy koncertre. Némi mérlegelés után Moncsi nem engedte meg nekem, hogy az eredeti szövegű verziót készítsem el, ami persze nem is baj, mert így nem lett belőle rajongói nézeteltérés az Eddásokkal.

Egy történelmi kép a Budapesti Lord naplóból – 1990

Bedobtunk egy előző nap vásárolt sátrat, váltóruhát és nekivágtunk Sitke felé ezen a forró, nyár végi napon. Délután kettőtől a Bagatell, a Red Rockets, a Pair o’ Dice, a Moby Dick, az Ossian, a Lord, az Edda, és a Kalapács volt a programban meghirdetve.

Kora délután érkeztünk meg, Pistabáék (Pistabá és Zita) sátra már állt reggel óta, Katáék (Kata, Szabi, Pisti) dél körül érkeztek, Még forrók voltak a bográcsok, a kaja és piaellátás biztosított volt minden tekintetben. A fenti parkolóban, körülöttük gyűlt egy bulicsapat, Szilárdék a gyerekekkel, Dave és Karesz, Jani, Béla.

lord-koncert-sitke-2017-13

Lesétáltunk Moncsival a Kálvária dombon, elképesztő látvány volt, csodálatos helyszín. Hatalmas színpad a Sitkei Kápolna előtt. Az első előzenekar kezdett éppen, nagyjából 50-60 embert láttunk a színpad előtt. El se hittük hogy ez a domb estére tele lesz emberekkel.

lord-koncert-sitke-2017-03

Visszamentünk a táborhelyünkre, beszélgettünk, ökörködtünk, és természetesen vártuk Lordjaink színpadra lépését. Marha meleg volt, nem csak a pálinka, de a sör is fogyott, no meg az ásványvíz. Közben érkeztek Noémiék, Zoli és Magdi, Tamara és Pisti, Boszkáék sütivel, Beatrix is benézett hozzánk és még sorolhatnám, az ország szinte minden feléről. Mentek a sztorizgatások, olyanok voltunk, mint egy osztálytalálkozón, mindenki csak beszélt és mesélt, miközben a házi főzésű pálinkák kóstolójára is szakítottunk időt.

lord-koncert-sitke-2017-08

Zoliék sima bácskai szilvája mellett, Boszkáék ágyas pálinkái illatoztak a szánkban. Akkor már tudtuk, hogy estére nem lesz hazamenetel, az tuti. Pistabáék és Katáék is jó házigazda módjára, hívtak mindenkit enni, inni. És ezért most és nyilvánosan mondok köszönetet nekik: köszönjük Kata, Szabi, Pisti, Zita és Pistabá! Ez a társaság olyan központot hozott itt létre, ahol baromi jól érezte magát mindenki a koncert előtt.

Lord Koncert - 31. Sitkei Rockfesztivál

A sitkei Lord Team: Szilárd, Jani, Tamara, Tibi, Moncsi, Pisti, Ernő, Tamás, Magdi, Dave, Noémi, Kata, Zoli, Karesz, Szabi + 4 vendég és Szilárd csemetéi elöl. Majdnem mindenki rajta van a képen…. de csak majdnem: + Pistabá, Zita, Boszka, és Béla valahol hátul…

Mint rutinos gyerektáboroztató vizes palackra szerelhető spiccelőket is vittünk magunkkal, nem is egyet, amikkel folyamatosan hűsítettük egymást. A főbejárattól nem messze volt a szabályszerűtlen Lord táborunk, zászlókkal és transzparensekkel. Aki ma Sitkére jött az mellettünk ment el! Azt figyeltem hogy folyamatosan és megállás nélkül érkeztek a kisebb Lordos társaságok és családok, időnként kiugrottam eléjük egy frissítő páraspriccelésre, vagy éppen a tábláinkat emeltük magasba az Ossiánosoknak, Eddásoknak akik éppen akkor érkeztek 🙂 Még a rendőröket is Lordosnak láttam egy idő után 🙂 Így telt az idő a dombtetőn.

lord-koncert-sitke-2017-20

Hamar eltelt a délután, az Ossián alatt indultunk le a Kálvária domboldalra sokadik nekifutásra. Itt Gabi és Ildikó körül gyülekeztünk a Lord Butik mellett. Bendegúzt megtanítottuk zászlót lengetni (bár asszem tudta magától is elsőre), és nagyokat táncoltunk, buliztunk a gyerekekkel. Közben rövid egyeztetést tartottam Horváth Pistivel, hogy a táblák marketing szempontból is megfelelnek-e a jelen kor igényeinek, majd egy apró javítás után megkaptuk a szóbeli használatbavételi engedélyt 🙂

lord-koncert-sitke-2017-23

Tamara és Moncsi már nem bírt magával, átrágták magukat az Ossián rockkerein, előrenyomultak, mint a szövetségesek az Ardenek-ben és beásták magukat a második sorba a színpad előtt. Moncsinál volt a zászló, hogy megtaláljuk majd egymást. Egyszer csak azt látom, hogy a színpad bal szélén, a hangfalon fent valaki eszeveszettül lengeti a Lord45 zászlót, mondom ez Moncsim nem lehet, hogy a fenébe kerülne oda. Hát az Ossiánosok kérték kölcsön a koncert végére 🙂

Itt már szétszakadt a csapatunk, mindenki a magának legkedvezőbb helyeket foglalta el a koncert alatt, Tamaráék elöl, Katáék a Lord butik magasságában, mi pedig hátrébb csusszantunk a zászlónkkal és a tábláinkkal kb az ötödik sorig a jobb oldalra. Közben elképesztő embermennyiség gyűlt össze a domboldalon, és megkockáztatom, hogy a 10-12 ezer ember fele Lordos volt, amerre néztem mindenhol Lord pólókat láttam, hihetetlen érzés.

A koncert

lord-koncert-sitke-2017-32

Este 8-kor aztán megkaptuk amiért mentünk, amire vártunk beindult a LOOOOOORD! Hatalmas fények, óriási hangorkán és tomboló Lord! Hiába álltunk aránylag elöl, – a Kálvária domb adottsága miatt, a színpad előtt még egy kis völgy van – a nézőtér ezen részéről nehezen látni, ha nem legelöl vagy. Ráadásul előttünk állt egy 2 méteres arc (az egyik képen pont látható), meredt tekintettel, de mivel láthatólag annyira nem volt lázban a Lordra, idővel legyűrtük Moncsival és egyszer csak mögénk került.

lord-koncert-sitke-2017-10

Amikor koncert közben, a táblákat felemelve hátrafordultam, emberhegyet láttam a domboldalon, kezek a magasban, tombolás hátul is. Zenészeink elképesztő módon oltották az amúgy is elvakult közönségét.

lord-koncert-sitke-2017-56

A régi és az új nóták a program szerint követték egymást. Bendegúz is csápolt rendesen az első sorban. Misi tiszta hangját több száz méterre vitte a szél, Attila virgáitól szinte megreccsentek a faágak a domboldalban.

lord-koncert-sitke-2017-44

Márk…. Márk szólamai simogatták lelkünket, Frenki basszusai és Loui ütemei rezegtették a talajt a lábunk alatt. A hangtechnika tökéletes és a fények ismét káprázatosak voltak. A program a szokásos, kissé rövidítve, például a lassú blokk teljesen kimaradt. Nem néztem az órát, de kevesebb mint másfél órát szólt a Lord, ráadás is csak a „Szállj szabadon” volt.

lord-koncert-sitke-2017-51

A koncert végére teljesen kifulladva álltunk Moncsival és mentünk hátra a Lord Butikhoz pihenni, amíg az Edda tolta a műsort. Innen nézve (itt készültek a távoli képek) ismételten csak azt mondhatom, hogy ilyen hangulatú helyszínen, ennyi ember között (akik csak egy délutánra jöttek, nem egy hétre fesztiválkempingezni) még sosem jártunk, de az biztos hogy nem most voltunk itt utoljára.

„Aki egyszer nálunk járt, azzal rendre találkozunk a következő években is. Sokat kapunk Tőletek, és reméljük, mi is tudunk egy kellemes környezetet nyújtani a nyarat lezáró találkozáshoz, ahol akár közeli, akár távolabbi ismerősökkel piknikezhettek a domboldalon, miközben az ország legjobb rock zenekarai lépnek színpadunkra” olvashatjuk a rockfesztivál oldalán és ez bizony igy is van. Már alig várjuk a 2018-as bulit!

lord-koncert-sitke-2017-58

Másnap reggel 5.30-kor arra ébredtünk, hogy egy pótkocsis traktor húzott el a sátrunk mellett 3 méterrel, megérkeztek a közmunkások szemetet szedni…. jó páran felébredtek erre a nem kis zajra. Beszélgettünk még pár szót velük és Zitával, majd sátort bontottunk és a hajnali napfelkeltében indultunk hazafelé.

A Lord legyen veletek, gyertek a koncertekre, amennyire csak tudtok!

Sitkei Rockfesztivál Galéria