Egy legendás dal és annak története: Lord:Vándor

Kevés olyan dal van a Magyar rock történelemben amelynek gyökerei olyan mélyre nyúlnak, hogy szinte már senki sem emlékszik rá. Kevés olyan dal van ami ilyen elemi erővel kötődik rockerek ezreihez, (nem csak Lordosokhoz), nincs is sok, talán a Karthago Requiem-je fogható hozzá számomra. (és a Requiem története jól ismert)

A Vándor körül sokáig keringtek mendemondák, sok helyen rosszul volt írva a szövegíró, a zeneszerző, de mára ez már kitisztult. A szövegét Spielmann Erika írta (1), a zenéjét Török József (Juszuf, a Lord egykori billentyűse) (2) szerezte.

De mi ihlette a dal történét?

Hallhattunk arról, hogy a közönség írta, megtudhattuk már hogy Erika az édesapjáról írta (3) (4), és most előkerült egy történet a múltból, amelyből egy újabb lehetséges változatot ismerhetünk meg. Ez a történet régóta kering Sárvár környékén, nem most hallottunk róla először..

A 70′-es években Vas megyében, Sárvártól nem messze, Káldon működött a HIT zenekar. Tagjai az akkor szokásos módon váltogatták egymást, de volt egy olyan felállás a 70-es évek végén, hogy Nunkovics Károly (ének) (5), Szele testvérek (gitárok), Tömör Ferenc (basszusgitár), Horváth László/Mixi (dob), Rácz Péter (zongora) és Horváth Sándor (gitár). A HIT az akkoriban a környékben működő rockzenekarokhoz hasonlóan (Lord, Mokka, Dandys, stb) bulizenekarként működött, koncerteztek ahol csak lehetőségük adódott, és előadtak mindent amit tudtak hogy szórakoztassák a  közönséget.

hit zenekar káld hosszupereszteg 1979 sbs

A HIT zenekar a Káldtól 5 km-re lévő hosszúperesztegi kultúrban 1979-ben. A képen balról jobbra: Rácz Péter (billentyűk), Nunkovics Károly (ének), Tömör Ferenc (basszusgitár), Horváth László (dob) és Horváth Sándor (gitár) – (Mixi fényképe)

Több alkalommal is adtak közös koncertet a Lorddal, így volt ez 1979-ben egy szombati napon Káldon a focipályán. A koncertet követő napon azonban történt egy tragikus esemény. Tömör Ferenc magányában, este öngyilkos lett a Szombathelyi Hídépítők munkásszállásán.

Tömör Ferenc árvaházban nevelkedett, szülei lemondtak róla. Egyedüli rokonaként a nagymamája szeretetét kaphatta, de sajnos nem sokáig. Az utolsó családtagja elvesztésével valóban nem maradt senkije. Munkásszálláson élt egyedül, nem volt semmije. De volt valami ami számára fontos volt az életben, a zene! Nagyszerű basszusgitáros volt, zenész társai tartották benne a lelket, sokszor látták vendégül, próbáltak gondoskodni róla időnként. De azon a szombati napon Tömör Ferenc véget vetett az életének.

Ezen szomorú esemény után ült össze a HIT zenekar néhány tagja, köztük Mixi valamint Sipőcz Ernő († 2016), és Spielmann Erika († 2016). Akkor és ott elhatározták hogy emlékül írnak róla egy dalt, amit aztán Török Józsi zenésített meg. A dal nem öncélból született. Mindkét banda több alkalommal adott koncertet, amelynek bevételeiből készítették el a nincstelen Tömör Ferenc sírkövét, amely a mai napig megtalálható a Káldtól nem messze fekvő Gércei temetőben. „Fiatal volt és a szíve fájt.bántotta hogy gonosz a világ” ez az idézet van a síron.

A történetet Mixi (Horváth Laci, egykori HIT tag) mesélte el nekem/nekünk, aki ott volt a dal alaptörténetének születésekor. A HIT zenekar nagyjából 15 évig működött, majd feloszlott. Egykori tagjai közül sajnos már sokan nem élnek. De a dal, ami összeköti a két zenekart a mai napig minden Lord koncerten hallható, és elképzelhető, hogy egy zenész valós tragédiája áll a háttérben.

Köszönöm Mixinek, hogy megosztotta velem ezt a már feledésbe merült történetet ….

Sajnálatos módon azonban ennek a történetnek az igazságát sem lehet egyértelműen bizonyítani, azaz hogy Tömör Ferenc halálának közvetlen köze lenne magához a dalszöveghez. Hogy miért sajnálatos módon? Mert megint egy olyan történet közelébe kerültem, ahol a megemlített személyek közül a legtöbben már nem élnek, akik meg igazolhatnák teljes mértékben, azok nem voltak jelen azon a bizonyos megbeszélésen.

De akkor mi az igazság?

Az igazság az, hogy először a ‘Vándor‘ zenéje született meg Török Józsi által. Ez a zenei motívum ihlette meg Spielmann Erikát, aki a háborúban nincstelenné és földönfutóvá vált, majd egy fogolytáborban életét vesztett édesapjáról írta a ‘Vándor‘ dalszövegét két nap alatt, amelyen csupán apróbb változtatások történtek a kezdeti évek során.

Annak azonban hitelesen sikerült utána járni, hogy valóban volt olyan jótékonysági koncert amelynek felajánlásából készült el Tömör Ferenc, az egykori zenésztárs sírköve, akinek tragikus története kísértetiesen hasonlít a ‘Vándor’ kezdősoraihoz.

A ‘Vándor’ egy mára már kultikussá és legendássá vált dal, amely mindenkihez szól, amelyben sokan meglátják, vagy meglátták sorsukat különösen azokban a nehéz időkben, ezért nem csodálkoznék ha idővel egy újabb legendás történet kerülne elő.

A „Vándor” című dal eredeti, legelső verziója a Big City Lights – 1985  lemezen hallható (amelynek hangszerelését az akkori billentyűs Mészáros Gábor végezte), később – megújulva – felkerült az első Magyarországon megjelent albumra is (Szemedben a Csillagok – 1988), de az összes Lord válogatás lemezen és koncertlemezen is megtalálható.

A Lord legyen veletek Mindörökké és kívánom, hogy még sokáig hallhassuk a színpadon a Lord előadásában!

Források, jegyzetek, érdekességek

A Lord zenekar bejegyzése a Facebookon (2013)

lord - vandor - spielmann erika

2. Török József (Juszuf) zenei életpályája – sbs.hu/wikipédia

3. Sipőcz Ernő (Sipsi) beszél a Vándor keletkezéséről egy intejúban (2015) / nyugat.hu

4. 40 éve szól a Lord! – A zenekar dalszövegei 1972–2012 könyvbemutató

5. „Egy csillaggal több ragyog az égen” – a dal, Nunkovics Károly, Puki emlékére 2017. április 1.

kald - emlekkoncert - nunkovics karoly

5. 40 éve szól a Lord! – A zenekar dalszövegei 1972–2012 könyvbemutató

– A Vándor születéséről

Lord: Vándor

Élete valahol véget ér, a szíve már nem dobog,
Fekete föld mélyén örökre megnyugodott.
Nem siratja senki őt, nem könnyeznek a sírja előtt.
Csavargó volt, bolyongott, magányosan kóborolt.
Senkije se volt, semmije se volt, csak az élete!
Vén szemét lehunyva élete megszakad,
Nem indul új útra, pihen a föld alatt.

Elmondom nektek az ő történetét, arról mesélek, hogyan élt:
Megszületett, kapott nevet, csak egyet nem, szeretetet!
Szülei eldobták, nem törődtek vele,
Nem maradt semmije, csak az élete!
Magas falak, rácsok mögött, zsiványok, tolvajok között
telt a gyermekkora, ott volt az otthona.
És mégis vidáman élt, szívébe zárta a nagy reményt,
Hogy egyszer majd innen elmehet, várják erdők, völgyek, hegyek,
Szabad lesz, mint a madár, északtól délig, kelettől nyugatig
Mindet földet bejár.

Az idő eljött, ő szabad lett, útra kelhet a végtelenbe,
Ezt álmodta, erre ébredt, évek óta csak ezt remélte!
Amerre járt, megszerették, és ha néha megkérdezték,
Hogy honnan indult, s mi a célja, ő vidáman csak ezt dalolta:

Nem félek, amíg élek, várnak a messzeségek,
Városok, országút pora.
Napfényben, zord télben, minden nap, minden éjjel
Vándorlok, nem állok meg soha.

Éhét, szomját elfeledte, csak a világ érdekelte,
Hosszú haját fújja a szél, ereiben lüktet a vér.
Forró nyár jön hideg télre, hosszú út áll már mögötte,
De nem néz hátra, megy előre jókedvűen énekelve:

Nem félek, amíg élek, várnak a messzeségek,
Városok, országút pora.
Napfényben, zord télben, minden nap, minden éjjel
Vándorlok, nem állok meg soha.

Nem kell a csillogás, nem kell a ragyogás,
Nem kell a vakító pénz!
Nem kell sok hamis vágy, nem kell a céltalan cél!

Nem félek, amíg élek, várnak a messzeségek,
Városok, országút pora.
Napfényben, zord télben, minden nap, minden éjjel
Vándorlok, nem állok meg soha.

Évek oly hamar szállnak el, csavargó haja hófehér.
Szíve dobban még, szeme tűzben ég, de hívja már az örök pihenés.

Nem félek, amíg élek, várnak a messzeségek,
Városok, országút pora.
Napfényben, zord télben, minden nap, minden éjjel
Vándorlok, nem állok meg soha.