Nádas Károly (Pepszi) zenész, dobos († 2010)
Lord: 1974-1984
Nádas Károly (Szombathely, 1953. február 1. – Szombathely, 2010. június 26.) magyar zenész, dobos.
Szülei korán felismerték zenei affinitását, ezért a szombathelyi Hámán Kató általános iskola zenei osztályába íratták be ahol hegedű szakon tanult. Ekkor ragadt rá beceneve „Pepszi”, aminek semmi köze a kólához, hiszen akkor a kóla még nem is volt Magyarországon. A történet egy kémia órához köthető, amikor a pepszin savakról tanultak és ezzel viccelődtek.
Középiskolás éveiben határozta el, hogy rock dobos lesz. 1970-ben belép a frissen megalakuló szombathelyi Mokka zenekarba, ahol a dobok mögött vokálozott is, ami a Mokka nagy erőssége volt.Hosszú évekig zenélt együtt a klasszikus formációval, így Csorba Tiborral (Guidó), Puskás Ferenccel (Puli), Büki Imrével (Skót) és Faragó Lászlóval (Gili).
Az első nagy bulikat a Mokka 1970-ben adta a KIOSZK előtt a Jókai parkban, ahol több ezren hallgatták őket, de Szombathelyen és a megyében is folyamatosan koncerteztek.
„Eleinte három-négy akkordos nótákat játszottak, majd ,,keményítettek”. Vezetőjük, Puskás Ferenc (Puli) nagy fegyelmet tartott, próbára szoktatta az egyébként lezser társaságot. Olyannyira ment a Mokka szekere, hogy egy-egy hétvégén, a Kálvária dombon sikítozó had ünnepelte őket, istenítve a zenészeket. Még az NDK-ba is kijutottak, fellépésenként 200 márkát tehettek zsebre. Hetvenháromban ért a Mokka a csúcsra” – ahogy Kozma Gábor írta a Lord Rock sztori könyvében.
Az ős-Mokka feloszlása után a Lord zenekar vezetője Vida Ferenc megkeresi, aki a Lordból kilépő Sütő István helyére keresett akkor dobost. A zenekarban töltött évei alatt születtek az első Lord számok.
Az évi közel félszáz koncert mellett, 1979-től rendszeresen megyei versenyekre jártak a zenekarral. Munkájuk elismeréseként, részese lehetett a zenekar 10. születésnapja alkalmából a szombathelyi városvezetés kitüntetésében, amely az egész zenekar munkásságának szólt. 1984-ben, 10 év után távozik a Lord együttesből.
Ezt követően csatlakozik a szombathelyi B&B zenekarhoz (Büki György zenekarvezető) ahol három évet tölt el, majd 1987-ben végleg visszavonul és abbahagyja az aktív zenélést.
Szombathelyen hunyt el 2010 június 26-án.
Zenekarok
- Mokka (1970-1974)
- Lord (1974-1984)
- B&B (1985-1987)
Cikkek, interjúk, további képek:
- Vaol: Mokka-henger, új tagok
- Rockbook – Lord Biográfia
- Rockvilág: KlasszikuShock Lord
- Gyászol a Lord család
Forrás: hu.wikipedia.org/wiki/Nádas_Károly