Ha már úgyis a bolhapiacot járom mint akinek ez kötelező, és ha már felfedeztem egy helyet ahol sokféle retró rocklexikon és popzsebkönyv kapható, vettem a fáradságot és lehorgonyoztam a stand mellett. Arra voltam kíváncsi, hogy az itt fellelhető régi zenei kiadványokban megtalálható-e kedvenc zenekarom a Lord. Nem voltak illúzióim, hiszen tudom, hogy a Tardos Péter féle kultikus Rocklexikon egyik kiadásában sincs benne (1981-82), de hogyan is találhattam volna meg, hiszen akkor még Lord lemez nem volt a piacon. Lemez nélkül meg ugye nem lehetett ide bekerülni, tulajdonképpen nem is léteztél ha nem volt hanglemezed. Így aztán ne keresd a Sebők János féle Magyarock 1-2.(1984) kötetében sem, de Boros Lajos Sakálok (1983) könyvében sincs utalás Lord zenekar létezésére. Hiába böngésztem továbbá a Rock évkönyv egyes kiadásait is.
Ifjúsági Lapkiadó Vállalat: Ki kicsoda a Magyar Rockzenében (1982)
De egyszer csak fellapoztam az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat Ki kicsoda a Magyar Rockzenében című könyvét (1982) és láss csodát, itt a Lord!
Ennek igencsak megörültem. Mivel 1982-es a kiadvány, egyértelmű, hogy az előző évben kellett összeállítani az anyagot, ezért Sipőcz Ernő még itt az énekes.
Szépséghiba az 1973-as megalakulás, viszont a KISZ KB és az IM rockdal pályázatának megnyerésével sikerült bekerülni a zenekarnak ebbe az ősrégi kiadványba. Lehet megtaláltam az első könyvet amiben szerepel a Lord zenekar.
Kiadó: Ifjúsági Lapkiadó Vállalat
Oldalak száma: 151
Kötés: papír / puha kötés
Kiadás éve: 1982
ISBN: 0319001815217, ISBN: 9634225187
Zaj-ZONe: Magyar Könnyűzenei Lexikon (1998)
A következő könyv igazi csemegét tartogatott számomra. Hiszen ez egy kész adatlexikon! Nem elsősorban olvasmányos, hanem pontos adatokat tartalmazó adathalmaz az előző évszázad utolsó éveiből! Sok-sok Lord lemezzel immáron a tarsolyában. Örömmel olvastam hát a bevezetőt:
„…éveken keresztül gyűjtötte az információkat, telefonált és kilincselt, pofozgatta az írásokat a számítógépében, utazott vonaton Szolnok és Budapest között. Közben merő szorgalomból elkezdte gyűjteni a MAHASZ heti összesítéseit, hátha egyszer lesz majd magyar poplexikon, ahol hazai poptörténelem enciklopédiáját eladási adatokkal, slágerlista-helyezésekkel is lehet illusztrálni. Most pedig itt a kész lexikon. Tiszta, alapos, precíz munka, sokat használjuk majd a jövőben, valamennyi rádiós, televíziós szakembernek kapaszkodót jelent a mindennapi munkájában…”
Majd dobtam egy hátast amikor belekezdtem a Lordba. Uhhhhh… ha a Lordnál ilyen hibák vannak, mi lehet a többi zenekarnál?
A fogalmazás egyszerűen kritikán aluli, a tartalomról nem is beszélve. Ekkortájt már rengeteg újságcikkben és könyvben megjelent, hogy mikor is alakult pontosan a Lord zenekar. (az nekem egyből lejött, hogy a fentebb említett Ki Kicsoda a Magyar Rockzenében, alapjául szolgált ennek a könyvnek…)
De vajon az 1998-as könyvben miért az 1986-os zenekari felállás szerepel? Vajon Vida Ferenc nevét miért nem lehet rendesen leírni, és miért érdekes csak az Ő születési adata? Mikor is éneket Weinert Gábor a Lordban (csak nem Weinelt Gáborról van szó)? Pontosan ki Farkas László és Svertsits Tamás, és ez a két zenész miért nem szerepelt egyetlen 1998-ig megjelent kiadványban és újságcikkben sem? No de ki volt Szántó Gyula? (csak nem Kacsára gondolnak?) A Sitkei koncerttel kapcsolatos mondat sem egyértelmű. Mintha a Lord szervezte volna az egészet A zenészcsere mondat pedig igencsak kacifántosra kerekedett.És Gidófalvy Attila miért lett vastagbetűs?
És akkor a lemezek. A „Big City Lights” valamitől római I-es lett … és vajon mi hordozó? LP? MC? CD?….. de erről az oldalról számomra a hab a tortán az „Itthon vagy külföldön” és a „Virág dal” című számok a 3 (!) részes válogatás lemezen, ami tulajdonképpen 1 db CD 1990-ből.
Figyelmetekbe ajánlom Modulus Graphite (urat vagy hölgyet) aki közreműködik az „Utca kövén” lemezen. Továbbá az „Olcsó és Ügyes” című nagylemez ugyanabban az évben CD-n is megjelent, amin szerepel egy „Outro” is ha már „Intro” fel van tüntetve. A MAHASZ helyezések se túl bőbeszédűek.
A két kislemez meg sincs említve….
Kiadó: Zaj-ZONe,
Oldalak száma: 468 oldal
Kiadás éve: Budapest, 1998
ISBN: 963036056X
Szóval tényleg felhúztam magam. Nem szoktam ilyet csinálni, de elolvasva a bevezetőben említett „pontos és alapos munkát” bíztam benne, hogy megtudhatok valami fontosat esetleg a Lordról amit még nem tudok. Ezzel szemben „csak” 20 kérdésem van most, amire nem is várok választ. Egyik szemem sír a másik nevet. Viszont arra büszke vagyok, hogy a Lord zenekar már 1982-ben megjelent egy 9 (!) kiadást megért könyvben! A többi már igazán nem is számít!
Rákendról legyen és Örökké szóljon a Lord!